Somogyvári Ágnes – V. Székely György szerk.: A Barbaricum ösvényein… A 2005-ben Kecskeméten tartott tudományos konferencia előadásai - Archaeologia Cumanica 1. (Kecskemét, 2011)
Lantos Andrea: Szkíta kori telep Dunavecse határában
LANTOS ANDREA: SZKÍTA KORI TELEP DUNAVECSE HATÁRÁBAN Lantos Andrea Szkíta kori telep Dunavecse határában Az M8-as autópálya dunavecsei szakaszának nyomvonalában, 2004. július 28-a és december 15-e, valamint 2005. április 5-e és augusztus 20-a között DunavecseKovacsos-dülő (Bács-Kiskun megye) régészeti lelőhelyen leletmentő ásatást végeztünk. A feltárás során több régészeti korszak leletanyaga is előkerült, az itt tárgyalt szkíta kori telep mellett szarmata telep, valamint két kora avar kori sír is volt a feltárt területen. Két év alatt az M8-as autópálya nyomvonalában összesen 23000 m 2 nagyságú terület került feltárásra, melyhez még hozzájárult az A-B valamint C-D le- és felhajtó ágakban feltárt 3500 m 2. Dunavecse Bács-Kiskun megye ÉNy-i részén, a Duna bal partján található. A terület nagyon gazdag lelőhelyekben, mivel megtelepedésre igen alkalmas helyen fekszik. A Duna árterülete a folyószabályozások előtt virágzó, változatos tája volt az Alföldnek. Az erekkel, fokokkal, időszakos vízjárásokkal szabdalt, termékeny öntéstalajú árvízmentes hátak, partok az emberi megtelepülésre kiválóan alkalmas színtérnek számítottak. A terepen a mára részben feltöltődött, kiszáradt medrek nyomai jól megfigyelhetőek. Az ártérből két-három méteres szintkülönbséggel kiemelkedő dombhátak (általában 92 m tengerszint feletti magasság felett) gazdag életteret biztosítottak az itt megtelepedőknek. A lelőhely a várostól DK-re található, a Duna bal partján, a mai folyómedertől néhány km-re, Apostag és Dunavecse határán, a Kovacsos-dűlő nevű határrészen (1. kép). A 96-97 m tengerszint feletti magasságú, ÉNy-DK-i irányú dombokon elterülő szarmata és vaskori lelőhely az itt végzett feltárások, terepbejárások és a légifotók tanúsága szerint többhektárnyi kiterjedésű. A 2005 tavaszán a területről készített légifotók alapján a lelőhely tovább folytatódik D-i irányban. 2004-2005ben az M8-as, illetve az 5l-es számú főút dunavecsei elkerülő szakaszának nyomvonalában, DunavecseUgordáció nevű lelőhelyen Somogyvári Ágnes és Lukács József végzett leletmentő ásatást, ahol a szarmata korú lelőhely folytatásában közel 13000 m 2- es területet tártak fel. A Kovacsos-dűlőben feltárt 861 objektumból 52 vaskori, 752 szarmata kori 2 avar kori, 7 újkori, 62 pedig bizonytalan korú, általában leletanyag nélküli gödör volt. Úgy tűnik, hogy a szkíta kori telep határát minden irányban sikerült meghatározni, a vaskori objektumok az ásatási terület középső részén kiemelkedő ÉNy-DK irányú dombon sűrűsödtek, annak vonalát követve. Az említett dombtól K-re fekvő, szomszédos dombokon is előfordult szórványosan néhány vaskori objektum. Településszerkezet Az 52 vaskori objektum között nagy számú, 27 volt a házak, föle mélyített kunyhók száma. A házak közötti területen 21 vaskori gödröt, 2 árkot és a házakhoz tartozó 2 cölöplyukat tártunk fel. Úgy tűnik, hogy ezen az ÉNy-DK irányú dombon főleg kis méretű, kunyhókat alakítottak ki, melyek egymáshoz képest nem alkottak szabályos rendet. A házak, kunyhók között többféle típust lehetett elkülöníteni, legnagyobb számban az ovális alakú kunyhóalapok fordultak elő (17), kevesebb volt a nagyobb méretű, lekerekített sarkú, téglalap alakú házak száma (10). A településen előkerült kunyhók, házak típusai Kerek kunyhóalapok. Kerek kunyhóalap, közepén 1 cölöphellyel A kerek közepükön egy cölöplyukkal rendelkező kunyhóalapból 4 fordult elő a lelőhelyen. Ebbe a csoportba tarozik a 17., 91., 454., 529. objektum. A kerek kunyhók esetében általában 1 középen elhelyezkedő cölöplyukat találtunk, mely kúpos tetőre utal. Szélükön padka fut körbe, melyek átlagos szélessége kb. 30 cm volt. Mélységük átlagosan 60 cm. 1 Szinte minden esetben csak az objektumszélek egy részén találtuk meg ezt a padkát, a 17. objektumnál a Ny-i és a K-i oldalon, a 91. objektumnál az É-i oldal kivételével mindenütt, a 454. objektum esetében pedig a D-i oldalon alakítottak ki egy kb. 30 cm szélességű padkarészt. Több helyen megfigyeltük, hogy ezek a padkák keményre lejártak, letaposottak. A 91. kunyhónál az objektum DNy-i részénél egy se1 Az objektumok mélységei minden esetben az általunk kialakított, mesterséges felszíntől értendők. 27