MLE 2006. évi vándorgyűlés előadásai (Budapest, 2007)

I. EGYESÜLET TÖRTÉNETI SZEKCIÓ - KlSASSZONDY ÉVA (MOL): A Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesületének története 1935-1951 között

Rédey Tivadar főkönyvtárnok., Országos Széchényi Könyvtár; Rexa Dezső vármegyei főlevéltárnok, Pest—Pilis—Solt-Kiskun vármegye; Sulica Szilárd könyvtárigazgató, szegedi Egyetemi Könyvtár; Varga Ottó könyvtáros, Zirci Ciszterci Apátsági Könyvtár; Varga Zsigmond egyetemi tanár, könyvtárigazgató, Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára; Viski Károly közgyűjteményi országos előadó, Országos Könyvtárfejlesztési és Bibliográfiai Központ. Az Egyesület két szakosztályra tagolódott, a könyvtári és a levéltári szakosztályra. Mindkét szakosztály külön ügyrendi szabályzattal rendelkezett. A Levéltári Szakosztály feladata volt az Egyesület levéltáriig}! céljait elősegíteni, a választmány és a közgyűlés elé kerülő levéltáriig}! kérdéseket előkészíteni, levéltári előadásokat tartani, az egyesületi kongresszusok levéltári részét megszervezni s „általában a magyar levéltárügy fejlesztését szolgálni." A szakosztályi ülésen — amelyen minden tag megjelenhetett — választották meg a szakosztály elnökét, titkárát és az intézőbizottság tagjait. Itt döntöttek az intézőbizottság elé terjesztett ügyekben. A levéltári szakelőadásokat a nyilvános szakosztályi üléseken tartották. A szakosztály az egyesület által rendelkezésre bocsátott anyagi forrásokból kiadványokat adhatott ki, melyeket a szakosztály tagjai tagilletményként kaptak. Az igényekhez képest a Levéltári Szakosztály tanfolyamot szervezhetett. A szakosztály elnökét az Egyesület alelnökei közül választották. Az ügykezelési teendőket a szakosztályi titkár látta el. „A szakosztály tisztikara mellett a szakosztályi ülés által három évre választott 12 tagú intézőbizottság állt, melynek tagjai közül legalább négy a vidéki rendes tagok sorából választandó.'''' Az 1935-ben megalakult Levéltári Szakosztály tisztikara a következő volt: Szakosztályi elnök: Herzog József, az Országos Levéltár főigazgatója. Szakosztályi titkár (és elnökhelyettes): Szabó István országos allevéltárnok. Intézőbizottsági tagok: Fővárosi tagok: Bánrévy György allevéltárnok, Budapest Fővárosi Levéltár; Főglein Antal országos levéltárnok, Országos Levéltár; Ifj. Iványi -Grünwald Béla országos allevéltárnok, Országos Levéltár; Horváth Konstantin hittudományi főiskolai igazgató, 17 ... ' Egyesületi tisztikar, Évkönyv I. 62. p. 18 A Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete Levéltári Szakosztályának ügyrendi szabályzata. Évkönyv I. 59-60. p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom