MLE 2006. évi vándorgyűlés előadásai (Budapest, 2007)

I. EGYESÜLET TÖRTÉNETI SZEKCIÓ - SZEGŐFI ANNA (BFL): Egyesületek a XX. században (vázlat)

Az egyesületek működésének általános ismérvei Az egyesület legfontosabb és leghitelesebb dokumentuma az alapszabály, amely a működés jogi alapját foglalja össze. Az alapszabály első pontja az egyesület hiteles, engedélyezett neve. Vizsgálva a névválasztásokat, bizonyos törvényszerűségeket állapíthatunk meg. Az egyesületek történetének korai korszakában a minél pontosabb megfogalmazására törekedtek, így hosszú, összetett neveket találunk, mint például a Miskolci ágostai hitvallású evangélikus egyház kebelében alakult és felügyelete alatt álló első kiházasító egylet. A gyakorlati élet lassan lekoptatta a fölösleges magyarázó szavakat és egyre rövidebbek lettek a nevek. Először a köznyelvben, és a hírlapi nyelvezetben is, honosodik meg a rövidítés: „Kaszinó", „Polgári Kör", és „Iparoskör" működött a településen. A névrövidítés a sportegyesületeknél csúcsosodott ki: máig használatban maradt a DVTK, vagy mondjuk a FRADI. Az alapszabály fontos része az egyesülés céljának és a célokhoz vezető eszközöknek a részletezése. Az egyébként is szabályozatlan magyar egyesületi jogban a célok tekintetében általában nincs korlátozás, kivéve természetesen az állam és a nemzet érdekeivel szembenálló, a jó erkölccsel meg nem egyező és a büntető törvényekben tiltott célokat. E kitételek mellett bármilyen a polgári életben előforduló foglalatosságra, szórakozásra, tevékenységre lehetett egyesületet létrehozni. Alapvető cél volt az állami szerepvállalásban mutatkozó hiányok pódása, az azonos társadalmi réteghez tartozó, azonos gondolkodású polgárok, társadalmi rétegek, közösségbe szervezése, együvé tartozásának erősítése. Az alapszabályban meghatározták az egyesület hiteles pecsétjét is. A pecsét az egyesület nevének és az alakulás időpontjának feltüntetése mellett, jelképeinek, szimbólumainak rögzítésére is szolgált. A kiválasztott szimbólum megjelent a hatóságilag elismert pecséten kívül a ruházaton viselt jelvényen és az elmaradhatatlan zászlón is. Az egyesületek jelképei, szimbólumai is figyelmet érdemelnek. A választott szimbólumok többféle forrásból táplálkoztak. Elsőként kell említeni a nemzeti szimbólumokat; a piros-fehér-zöld színt, a kokárdát, a Kossuth-ábrázolásokat. Szívesen használták az egyház ősi szimbólumait is: a keresztet, a lángoló szívet, a horgonyt, a különféle értelmezésű csillagokat, az angyalábrázolásokat. A kézműves iparosság a céhhagyományokból mentette át szimbólumait az egyesületekbe, ezek általában mesterségük címerei voltak, ezt örökítették tovább a munkás egyesületek, immár a munkaadó gyár jelképének használatával. A munkásegyesületek hozták „divatba" a forradalmi jelképek — a sarló és kalapács, a vörös szín, a vörös zászló — használatát. A