MLE 2005. évi vándorgyűlés előadásai (Budapest, 2006)

BUKOVSZKY LÁSZLÓ: A Nemzeti Emlékezet Intézete Levéltára

esetben a véletlen egybeesés során még a dossziék megjelölése is azonos, pl.: • OB - objektum dosszié — operatív dosszié • V — vizsgálati dosszié • Z — zárt levéltár. A kétoldalú együttműködési megállapodások alapján a levéltár az Információs Szolgálattól, az igazságügyi- és a honvédelmi minisztériumtól 2004. december végéig összesen csaknem 300 levéltári fondot vett át. Ebből 250 a volt csehszlovák állambiztonsági szervek központi, területi és helyi szervei iratanyagaiból keletkezett állag, fond. A maradék csaknem félszáz fondot a hálózati, operatív és a vizsgálati dossziék, a harminckét gyűjtemény és a hat személyi fond alkotja. A levéltár a belügymimsztériummal megkötött kétoldalú megállapodás szerint 2005 áprilisában megkezdte a minisztérium két irattárában elhelyezett és a törvény alapján a levéltár gyűjtőkörébe tartozó levéltári fondok átvételét. A megállapodás értelmében az Intézet levéltárában kap elhelyezést a határőrség szlovákiai szerveinek teljes iratanyaga, a BM Lőcsei Irattárából (levéltárából) viszont az állambiztonság központi, kerületi és járási szerveinek ill. jogelődeinek levéltári fondjai. A felsorolt tételek mellett a levéltárba kerülnek az állambiztonság kötelékében lévő hivatásos tisztek személyi iratai is. Az előzetes számolások alapján az év végéig be kéne, hogy fejezzük a gyűjtőkörünkbe tartozó iratok átvételét. Annak lezárásával a levéltár kezelésébe elhelyezett levéltári fondok száma kb. 500-550-en lesz, az átvett iratmennyiség, pedig elérheti a 3000 ifm.-t. Az állambiztonsági szervek iratanyaga mellett a levéltár kezeli az Intézet könyvtárát is. A könyvtár állagának kiépítése folyamatosan halad. A rendszeres vásárlások mellett több gyűjtemény is bővít azt. Az eddig átvettek közül legnagyobb az SzLKP KB napilapjait, a

Next

/
Oldalképek
Tartalom