MLE 2005. évi vándorgyűlés előadásai (Budapest, 2006)

NÓVÁK VERONIKA: Levéltári törvény és levéltári hálózat alakulása 2002 után

szát 1976-ban bonyolították le. Az 1993-ik évi 282-es sz. törvény kapcsán, amely némileg kárpótolni kívánta az egyházakat és vallási felekezeteket az őket ért anyagi károkért, felmerült ugyan az egyházi anyakönyvek visszaadásának a kérdése, a végső döntés mégis az volt, hogy az egyházi anyakönyvek, amelyeket már jóval korábban /a 18. századi uralkodói rendeletek értelmében/ hivatalos nyilvántartási könyvekké minősítettek, az állami területi levéltárakban, valamint a Pozsonyi Városi Levéltárban maradnak. Néhány állami fióklevél­tárban megtalálhatók az egyházi anyakönyvek másodpéldányai - pl. Selmecbányán, Bártfán, Bazinban, Rimaszombatban, Vágsellyén, Zólyomban és Nagyszombatban. A Nyitrai Állami Levéltár Komá­romi Fióklevéltárában található a körzet zsidó hitközségének az anyakönyvgyűjteménye az 1851-1942 közötti időszakból. Közismert, hogy a területi hatáskörrel rendelkező állami levéltárakban őrzött egyházi anyakönyv-gyűjtemények nem teljesek. Sok anyakönyv elveszett, néhány közülük a plébániákon található, néhány esetben, pedig az 1895 előtti egyházi anyakönyvek az állami anyakönyvek részévé váltak, s máig a helyi állami hivatalok anyakönyvi osztályán találhatók. Nem kizárt, hogy néhány egyházi anyakönyv magán­személyek kezébe került. Külön gondot jelent a zsidó hitközségek anyakönyveinek hiányossága. A regionális hatáskörű állami levél­tárakban és a Pozsonyi Városi Levéltárban őrzött egyházi anya­könyvek száma együtt jelenleg 12.798 kötetet tesz ki. A Pozsonyi Városi Levéltárban 317 kötet állami anyakönyv is található. Az egyházi anyakönyvek kutatásának legfontosabb segédeszköze Jana Schüllerová könyve: „A szlovákiai anyakönyvek a 16-19. században". A könyv bővített, második kiadása már elfogyott. Szükség lenne egy újabb kiadásra, mivel rendkívül nagy az érdeklődés az egyházi anyakönyvek levéltári elhelyezésének áttekintése iránt a hazai és külföldi kutatók részéről egyaránt. Az állami levéltárakban végzett családtörténeti kutatások további forrását képezik a megyei törzsfondokban található nemesi oklevelek, armálisok, nemesi összeírások, nemesi investigációk. Genealógiai adatokat találhatunk a bírósági /törvényszéki/ és kongregációs

Next

/
Oldalképek
Tartalom