MLE 2005. évi vándorgyűlés előadásai (Budapest, 2006)

KÁLI CSABA (Zala ML.): Teleki Béla (1896-1969) főispán köz- és magániratai a Zala Megyei Levéltárban

érettségi találkozó vagy felesége énekesi ambícióit megörökítő sajtótudósítás erejéig. A nyilvános politikai szereplések dokumentumai mellett a legérdekesebbek, és személyével, jellemével kapcsolatban nem ritkán talán relevánsabbak is a főispáni iratok bizalmas és elnöki állagába sorolódott - annak legjelentékenyebb hányadát kitevő - politikai tartalmú levelek. Érdekes összehasonlítani a nyilvános, és e bizalmas dokumentumokból kibontakozó, a köz elől rejtve maradó politikai aktivitását. Roppant izgalmas tanulmányozni ezeket az iratokat, már abból az alap megközelítésből is, hogy a kormányzati és politikai jellegűek mellett milyen ügyek kaphattak bizalmas, illetve elnöki megjelölést. Az ezen belüli elemzési szempontok rendkívül gazdagok, a tartalmi vonatkozásokon túl a formai elemek variabilitása is sokatmondó lehet, a megszólítástól jellegétől kezdve a fogalmazás szemantikai különbségein át egyáltalán az egyes ügyek kezelésének eleganciájáig bezárólag. Egy konkrét példát kiemelve, már sokadik külön tanulmányt érdemelné a politikusi szubjektumnak az a metamorfózisa, amelynek során egy az aktív politizálást elvető emberből egy év múlva már főispán, sőt továbbmenve, a nyilasokat mindvégig megvetéssel kezelő emberből 1944 nyarára egy jobboldali pártegységet — benne a nyilasokkal — kovácsoló főispán lesz. A rendelkezésünkre álló iratokból — akár általánosító szándékkal is — jól nyomon követhetőek azok a stációk, amelyek bemutatják azt a közeget, azt a lefelé húzó spirált, amelyben egy nem túl erős jellemű és karakteres ember akarva-akaratlanul is aktív részesévé válik a huszadik század legszörnyűbb bűneinek. Fontos, de alapvetően más típusú és más értékekkel bír a memoár jellegű, reflexív források csoportja. A bevezetőben már említett, a tágabb család történetét feldolgozó, a Teleki Béla fia, Teleki István által írt könyv sok értékes forrást tartalmaz, különösen az emigráció éveire vonatkozóan, amely a levéltári forrásokból értelemszerűen nem dokumentált. Megtudhatjuk ebből, hogy Teleki Béla naplóírási szenvedélye az első világháború után sem szűnt meg és ezt az emigrációban lényegében élete végéig folytatta. (Ezek a naplók Teleki István tulajdonában vannak.) Nem érdektelenek azok a reflexiók sem,