MLE 2004. évi vándorgyűlés előadásai (Budapest, 2005)
Takács Edit: Beszámoló a Magyar Levéltárosok Egyesülete 2000-2004. évi tevékenységéről
választott elnökből és két alelnökből áll, a hatékonyabb együttműködés érdekében a titkárt nem a közgyűlés, hanem az elnökség javaslata alapján a választmány választja. Véleményünk szerint az új rendszer bevált, a két alelnök nagy mértékben megkönnyíti a feladatok megosztását, segíti az elnökség munkáját. A tagsági, intézményi elvárások és az alapszabályban rögzített feladatok színvonalas ellátása érdekében szükségessé vált a választmány és a titkár mellé állandó könyvelő és gazdasági ügyintéző, valamint adminisztrátor alkalmazása. Tájékoztatásul elmondjuk, hogy az MLE 2000-ben 15, 2001-ben 20, 2002-2003-ban 19.5 millió forinttal gazdálkodott, mely bevétel 95 %-a pályázatokból származott. A feladatokat mindkét esetben kollégáink, a gazdasági ügyek vitelét Pap Márta (Pest Megyei Levéltár), az adminisztrációs teendőket Rutkai Lászlóné (ELTE Könyvtár és Levéltár) vállalták szerény díjazás ellenében. A titkári teendőket ellátó Varga Éva (Székesfehérvár Városi Levéltár), illetve Takács Edit (Csongrád Megyei, 2000. szeptember 1-től Budapest Fővárosi Levéltár) 2000-től ugyancsak szerény díjazásban részesültek. Hangsúlyoznunk kell, hogy mindhárman a napi munka mellett tettek eleget egyesületi megbízatásuknak, melyet főállású munkahelyük támogatása nélkül nem tudtak volna ellátni. A Választmány a ciklusban évente öt-hat alkalommal ülésezett, napirendjén részben az alapszabály (munkaterv, beszámoló elkészítése, tisztújítás szervezése stb.), részben időszerű szakmai feladatok (pályázatok elkészítése, szakmai nap, vándorgyűlés programja stb.) szerepeltek. Az egyes ülések között felmerülő kérdésekben kisebb részben az elnökség, többségében az elnök és a titkár — részben önállóan, részben a témától függően a választmányi tagokat is bevonva — döntött, oldotta meg azokat. A választmány tagságában bekövetkezett személy-cserék: 2000. októberében Tilcsik György választmányi tagságáról lemondott, helyére Cseh Gergő Bendegúzt (Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára), mint a 2000. évi tisztújításkor következő legtöbb szavazatot kapott jelöltet kooptáltuk. Tóth Ágnes munkahelyváltoztatás miatt alelnöki tisztéről 2002-ben lemondott. Az alelnöki teendők ellátásával a választmány Csombor Erzsébetet bízta meg, aki