MLE 2003. vándorgyűlés előadásai (Budapest, 2004)

I. FORRÁSKIADÁS SZEKCIÓ

késztettek voltak, sőt a kivonatok kiadása során a nem szándékolt pontatlanságokon túl, a teljesen közönséges hamisítástól sem riadtak vissza. A helyi tanácsoknak a saját működési rendjüket szabályozó törvények és rendeletek semmibevételét, valamint a felsőbb tanácsi szerveiktől és az állampárttól való függését, azzal szembeni másodrangúságát jól szemlélteti a tanácsülési és vb-ülési jegyzőkönyvek egy speciális hiátusa. Viszonylag gyakori esetnek számított, hogy a vezetők (vb-elnök és helyettesei, valamint a vb-titkár) személyében bekövetkezett változásoknak sok esetben nincs nyoma a jegyzőkönyvekben. Magáról a tényről csak közvetve, a következő ülésről felvett jegyzőkönyvben értesülhetünk, amenynyiben más nevek szerepelnek az említett tisztségek betöltőjeként. A tanácsok közigazgatásban betöltött szerepe jelentős mértékben változott meg a korábbi képviselő-testületekhez képest. Ennek mibenlétét hadd illusztráljuk a gutorföldei vb-elnök, Soós Ignácné 1950 december 5-én, az első ülések egyikén elhangzott beszámolójából: „Feladatunk sokkal szélesebbkörű, mint a régi közigazgatásé. A tanácsnak kell összefogni a község gazdasági, társadalmi és kulturális vezetését és (kell) nevelnünk a dolgozókat az államunk iránti kötelezettségek megtartására, állami fegyelemre". A jegyzőkönyvek tartalmilag döntő részt ennek megfelelően - esetlegesen a vb-elnök hosszabb-rövidebb kül- és belpolitikai helyzetelemzésével indítva - az adózás, beszolgáltatás és mindezek alapját képező mezőgazdasági munkálatok állásával foglalkoztak kimerítően, (ön)kritikusan rámutatva a mindig megbúvó „hibákra" és a nyomában fellépő „ellenség" aknamunkájára. 1954-től kezdődően, a második ciklusban mind az igazgatásban, mind pedig annak hű vetületében a jegyzőkönyvezésben is a profilírozódás jelei kezdtek mutatkozni. A választások előtt némileg módosították a tanácsok működéséről szóló törvényt, lemetszve azokat a pontokat, amelyek a gyakorlatban inkább bénították, mintsem racionalizálták az igazgatási munkát. Hozzájárult az előbbre lépéshez az is, hogy némileg alábbhagyott, különösen 1956 után, a titkárok fluktuációja és a tömeges beiskolázások eredményei is kezdtek beérni. Az évtized közepétől már egyre több segédanyag lett kötelező tartozéka a jegyzőkönyvnek (beszámoló, előterjesztés stb.), és ezzel lassan olyan szintre került vissza - idővel a korábbi képviselő-testületi jegyzőkönyveket is meghaladva - mind tartalmilag, mind formailag ez a forrás, amely alapján azt ismételten a község történetének elsődleges kútfőjeként használhatjuk.