MLE 2003. vándorgyűlés előadásai (Budapest, 2004)

I. FORRÁSKIADÁS SZEKCIÓ

segédjegyző, esetleg más megbízott személy öntötte végső formába, azaz írta le folyó kézírással a főszolgabíró (1945 után főjegyző) által előre hitelesített - az előre beszámozott lapok okán - bekötött (jegyzőkönyvbe. Különösen számadatok, illetve más egy-két szavas tényelemek határozatba foglalásakor érhető tetten a vélhetően utólagos beírás, illetve a keretek előre elkészítése, amire a tinta feltűnően elütő színéből következtethetünk. A helyszín és időpont megjelölése után a jelenlévő képviselő-testületi tagok felsorolása következett. Ekkoriban a hiányzók és hiányzásuk okai még nem jelentek meg a jegyzőkönyvekben. A következő mondat még az egybehívás szabályszerűségére utalt, illetve a jegyzőkönyv hitelesítőit rögzítette. Ezt követően rátértek a tárgysorozatra, amelynek leírása a régről ismert forma szerint történt. A kéthasábossá alakított könyv bal oldalára került a tárgy (előterjesztés), alá jobb oldalra pedig a véghatározat és annak indoklása. Az 1950 előtt keletkezett jegyzőkönyvek olyan fokú szerkesztettséget mutattak, hogy vita, vagy egyszerűen csak hozzászólás is alig lelhető fel bennük. A falusi képviselő-testületek elé kerülő ügyek döntő része - mint látni fogjuk - nem volt túlságosan fajsúlyos, de ennek ellenére nehezen képzelhető, hogy ne lett volna néha vita a jegyző, bíró és a „mezei" testületi tagok háromszögében. A meglehetősen formalizált jegyzőkönyvek végén a községi bíró, körjegyző, valamint a felkért hitelesítők aláírásai kaptak helyet. A jegyzőkönyv lapjai közé rendszerint odacsatolták külön álló lapként az ülésre szóló meghívót, amely a tárgysorozat mellett a képviselő-testületi tagok meghívást tudomásul vevő aláírását is tartalmazta. Ezen túlmenően szinte soha, semmilyen más anyag, úgy mint előterjesztés, beszámoló vagy a döntés- előkészítés más típusú iratai nem kaptak helyet a jegyzőkönyv mellékleteként. A képviselő-testület elé került ügyek - a későbbi időszakhoz viszonyított - már említett kisebb fajsúlya legnagyobb részt természetesen a községek közigazgatásban betöltött szerep- és jogköréből következett. A község ügyeit érdemben a (kör)jegyző, illetve a főszolgabíró intézte. Formális hatalmuk mellett informálisan is jelentős nyomásgyakorlásra voltak képesek a képviselő-testület vagy személy szerint a bíró irányába. Ez nem kevés esetben a háború utáni új politikai légkörben is megmaradt, amit a helyi hatalomba bekerült, döntőrészt baloldali pártemberek - nem egyszer a revans jegyében - pár év alatt lefaragtak. A testületi és bírói hatalmat minimalizáló tényezők között kell említeni a szűkös bevételi forrásokat és a csekély vagyont, valamint a gyér intézményhálóza-