MLE 2003. vándorgyűlés előadásai (Budapest, 2004)
I. FORRÁSKIADÁS SZEKCIÓ
attitűd és az értékrendszer alapján boncolgatva, úgytűnik a korábbi sommás értékelések nem tarthatóak. A dualizmus-kori városatyák - némileg méltatlan módon - jobbára mint korlátolt, begyepesedett és önző burzsoák parkíroztak eddig a történelem szeméttombján. Ehelyütt nincs persze mód részletezően elemezni a fővárosi közgyűlési tagok beállítottságának jellemzőit, az mindenesetre szembeszökő, s feltétlenül említést érdemel, hogy az állítólag csupán privát érdekeikkel törődő háziurak ugyanakkor milyen hosszasan és a tárgyra többször is visszatérve időztek el - mondjuk - a főváros nagyfokú halandósága; a siralmas köztisztasági állapotok; a tanköteles korú iparostanoncok iskolakerülése; vagy éppen a légszesz árának indokolatlan felemelése okán. Az ilyen és ehhez hasonló témájú felszólalások sokasága, a részletekbe menő, okadatolt interpellációk, minden formalitás ellenére a közösségi tudat és a felelősségérzet elég magas fokáról árulkodnak. A dualizmus időszakának önkormányzati életében a társadalom szélsőséges vagyoni tagozódása ellenére is, illetőleg ezzel együtt dokumentálható a lokális társadalmi érdekérvényesítés általánosabb, átfogó jellegű szervezésének igénye. Ennek az összetett magatartásmódnak a széleskörű megismertetése úgy vélem nem volna haszontalan, mellékes hozadéka a polgári kori önkormányzati képviseleti szervek alapdokumentumai szélesebb körű közzétételének. Röviden szólni szeretnék még egy korántsem mellékes kérdésről, a tárgymutatók készítésének mikéntjéről. A közvetlen és sokoldalú hasznosíthatóságot előmozdító elektronikus formátum a legkevésbé sem teszi mellékessé megfelelő kutatási segédlet készítését. Az elektronikus adat-forma önmagában lehetővé teheti a szöveghalomban előforduló, kívánt szövegrészek megkeresését, ez azonban úgy vélem kevés. Az anyag elvi szempontú megközelítésén alapuló, áttekinthetően szerkesztett tárgymutató révén biztosítható csupán a megfelelő mélységű tartalmi feltárás, kiegészülve a többi mutatóval. Az általunk az 1873-1874. évek jegyzőkönyveihez végleges formában elkészített, s a későbbi évfolyamok anyagához is ezeknek az elveknek az alapján kialakítandó tematikus index véglegesítésekor mindenek előtt két fő szempont érvényesítésére törekedtünk. Egyrészt célunk volt a korabeli értelmezési sajátosságok, az eredeti fogalmi keretek lehetőség szerinti mennél telejesebb érvényesítése. Ez