MLE 2003. vándorgyűlés előadásai (Budapest, 2004)

I. FORRÁSKIADÁS SZEKCIÓ

perekben, amelyek lezárultával Tolna megye területe mintegy harma­dára csökkent, a többi szomszédos vármegye (Fejér, Somogy, Veszp­rém, ill. Pest) is részt vett . Az 1715-ös első rendszeres országos össze­írás szerint a megyét 12 mezőváros, 33 község alkotta 4 '. A lakosság szá­mát tekintve sem kevésbé látszik súlyosnak a helyzet, ugyanis 1696-ban 488 magyart és 459 rácot írtak össze. Ekkor a legnépesebb település Simontornya, ahol az őrséggel együtt 239-en laktak, míg Szekszárdon 24, Dombóváron pedig 25 főt számoltak meg 48 . A németek betelepítése 1703 után indult meg, amit elősegített, hogy az uralkodó példáját követve, aki 1702-ben a földvári németeknek teljes adómentességet adott 49 , különféle kedvezményekkel csábították a tele­peseket. A németek mellett a rácok képezték a másik igen népes nem magyar csoportot, akik részben a török elől, részben az ő nyomukban érkeztek a 16. századtól 50 . Ezzel az állattenyésztéssel foglalkozó népcsoporttal a megyének sok baja akadt, mert nem voltak hajlandóak az adóterhek tel­jesítésében részt venni. Minthogy a 17. század végén a lakosság több mint felét tették ki, ez igencsak megnehezítette a reparciált adó besze­dését. A nemesi gyűlések jegyzőkönyvei tanúskodnak arról, hogy ez a népcsoport igen mobilis volt, ami nemcsak állattartó életmódjukkal volt összefüggésben, hanem rendszerint úgy próbáltak kibújni - ha másként nem ment - a porció teljesítése alól, hogy más településre, vár­megyébe költöztek, vagy hazatértek Sirmiumba, ill. Szlavóniába 51 . Egyik részről tehát azt tapasztaljuk, hogy gazdasági okokból a megyé­nek rendszeresen problémát jelent kivetett adó teljesítése 52 , ezért az összeg vagy porció mennyiségének csökkentése, vagy a határidő meg­hosszabbítása céljából többször küldenek a budai albizottsághoz, fő­hadbiztoshoz Pécsre, Eszékre, Budára, Pozsonyba vagy éppen Bécsbe 46 Horváth Á.: i.m. 1974. 129-131. old. 47 Ez a szám 1720-ra 47 falura emelkedik, míg az 1728-as összeírás szerint a falvak száma nem, csak a népesség növekszik. Vö: Horváth Á.: i.m. 1974. 132. old. 48 Holub József: i.m. 1974. 21. old. 49 Holub József: i.m. 1974. 24. old. 50 Holub József: i.m. 1974. 24-26. old. 51 TMÖL IV/A/l/a Kjkv. 1717. okt. 16. 52 TMÖL IV/A/l/a Kjkv. 1714. febr. 5, 1714. jún. 5-6., 1714. nov. 10., 1715. jan. 14, 1715. ápr. 8, 1715. ápr. 30, 1715. szept. 27, 1716. aug. 13.

Next

/
Oldalképek
Tartalom