MLE 2003. vándorgyűlés előadásai (Budapest, 2004)

VII. GYŰJTŐTERÜLET-IRATÉRTÉKELÉS SZEKCIÓ

KENYERES ISTVÁN (Budapest Főváros Levéltára) Értékhatár-vizsgálatok az igazságügyi szervek polgári- és büntetőperes irataiban Budapest Főváros Levéltára II. osztályának Bírósági csoportjának veze­tésével 1999 óta zajlik a jelenkori jogszolgáltatási iratok értékhatár-vizs­gálata. Az elmúlt öt évben a NKÖM által rendszeresen meghirdetett, a Veszélyeztetett állapotú levéltári anyag megmentését szolgáló felada­tok támogatására kiírt pályázatok keretében két jelentősebb projektet szerveztünk meg, amelyekben más közlevéltárak is részt vettek. 1999-2000-ben a polgári peres iratok, míg 2002-2003-ban a büntető peres iratok felmérése történt meg. A munka eredményeként két vas­kos beszámoló is elkészült, ebből a polgári peres iratok felméréséről ké­szült több részbeszámoló és az összefoglaló tanulmány a Levéltári Szem­le hasábjain 2000-2001-ben napvilágot is látott. 1 A most befejeződött büntetőperes iratok értékhatár-vizsgálatának beszámolója szintén elké­szült 2 , jelenleg a tanulmányok publikálásra való előkészítésén dolgo­zunk. Az alábbiakban - az idézett tanulmányokra és munkaanyagokra támaszkodva - áttekintést kívánok nyújtani a két vállalkozás eddigi eredményeiről és az előrelépés lehetőségeiről. i Résztanulmányok: Takács Edit: A Szentesi Járásbíróság 1977-1978. évi polgári peres iratai próbaselejtezésének tapasztalatai. In: Levéltári Szemle, 50. (2000) 2. sz. 3-23. old. Munkácsi Krisztina-Rácz Attila: A Fővárosi Bíróság 1987. évi polgári peres iratainak mintaselejtezési felmérése. In: Levéltári Szemle, 50. (2000) 3. sz. 9-19- old.; Fehér Csaba- Sarusi Kiss Béla: A Pesti Központi Kerületi Bíróság 1987. évi polgári peres iratainak mintaselejtezése In: Levéltári Szemle, 50. (2000) 4. sz. 17-30. old.; Kádár Zsuzsanna- Kenyeres István-Mikó Zsuzsa: A Budai Központi Kerületi Bíróság 1987. évi polgári peres iratainak mintaselejtezése. In: Levéltári Szemle, 51. (2001) 1. sz. 37-40. old Összefoglalás: Kenyeres István-Sarusi Kiss Béla-Sipos András: Jelenkori polgári peres iratok értékelése és selejtezése. In: Levéltári Szemle, 51. (2001)3. sz. 11-40. old.

Next

/
Oldalképek
Tartalom