MLE 2003. vándorgyűlés előadásai (Budapest, 2004)

VII. GYŰJTŐTERÜLET-IRATÉRTÉKELÉS SZEKCIÓ

ingyen tankönyvről, az iskolatejről, a 70 éven felüliek alanyi jogú közgyógy-ellátásáról, a létminimum és esetleg a közgyűlés által meghatározott összeg alatti keresetek esetén a közüzemi hozzájárulásról, gyermekek ruhasegélyéről és így tovább és így tovább, egyénileg már csak a kiutalás történik meg. Mindezek ellenére arra biztatom a selejtezést ellenőrző Kollégákat, hogy vizsgálják át a szociális ügyeket és mintavétel szintjén mazsolázzanak belőle. Ami a mintavételi módszereket illeti, ebben az esetben központi útmutatóval nem segíthetünk. A szociális gondoskodás az a terület, ahol a közvetlen társadalmi környezet ismerete lehet az egyetlen válogatási szempont. Ha már közvetlen társadalmi környezetről beszélünk arra is érdemes szót vesztegetni, hogy a szociológia tanulmányok forrásainak gyűjtése nem kizárólag a levéltár feladata, létezik a média, az írott és elektronikus sajtó is. Az irattári tervek alapján történő ügyviteli selejtezés további finomítása érdekében próbálkozunk évek óta az átmeneti levéltárak létét elfogadtatni. Az, hogy a jogi szabályozás, mint külön intézményt nem ismeri az átmeneti levéltárat, nem jelenti azt, hogy ilyenek a levéltáron belül nem léteznek, nem létezhetnek. Átmeneti levéltárként is funkcionált és funkcionál ma is a szakmában nagy vitát kiváltó bértárolási gyakorlat. Az irattári tervekben elvégzett iratértékelés ellenőrzésének, felülvizsgálatának utolsó állomása a levéltári selejtezés. Többször szóba került már, hogy az önkormányzati iratok átvétel utáni, a rendezéssel egybekapcsolt átselejtezése, amely jórészt az irattári jelek alkalmazásának felülvizsgálatát jelenti, nem minősíthető egyértelműen levéltári selejtezésnek és nem kellene a jelenlegi többszintű, hatékonynak nem mondható engedélyezési gyakorlat alapján elbírálni. Mondandóm igazságtartalmának bizonyítására csak néhány gondolatot. A gyűjtőterülettel foglalkozó, jól képzett, napi gyakorlattal felvértezett levéltárosok nevében szólva, érthetetlen számomra, hogy az önkormányzatok irattárában alkalmas vagyok a közigazgatás alapvető forrásanyagának értékelésére, a megsemmisítés engedélyezésére, ugyanerre a levéltári raktárban már nem vagyok/vagyunk alkalmasak? Mindannyian ismerjük a csapdából kivezető kiskaput, addig nem vesszük levéltári állományba az iratanyagot, amíg át nem selejteztük. Ez azonban önámítás, becsülettel szólva: csalás! Joggal kérdezem miért van erre szükség? Ideje lenne megtalálni a kivezető, törvényes utat. Fontos lenne ez azért is, mert a levéltári mintavétel gyakorlati megvalósításának egyetlen ésszerű lehetősége, a beszállítást követő átselejtezés. Könnyen