MLE 2001. évi vándorgyűlés előadásai (Budapest, 2002)

VI. PÁLYÁZATI ÜGYEK - GAZDASÁGI, PÉNZÜGYI KÉRDÉSEK

• az egyebek c. pontot mindig el kell olvasni, az NKA-nál ott vannak a tiltó és egyéb technikai megjegyzések rész. A fenntartó önkormányzatok is látják a pályázatok kiszélesedését, hogy a fejlesztési feladatok külső források bevonásával valósulnak meg. Felmérték azonban azt is, hogy az így növelt vagyon további működteté­se már az ő feladatuk, ezért Vas megyében a közgyűlés költségvetési rendelésében szabályozza a pályázatok benyújtásának engedélyezését. Az engedélyezési eljárás az évek során elvesztette jelentőségét, az el­bírálás formai dologgá vált, érdemben senki nem foglalkozott vele. Összefoglalva elmondhatjuk, hogy a pályázati munka jelentős fel­adatnövekedéssel jár, de elsősorban szakmai munkánkban nélkülözhe­tetlen. Az eljárás során felmerülő problémákat - jelentős részben - mind­két fél megnyugtatására le lehetett rendezni személyesen, telefonon vagy levelezés útján. A költségvetés összbevételének volumenében jelentős százalékot képviselnek az átvett pénzeszközök, ezért a jövőben is nagy figyelmet kell fordítanunk a pályázati lehetőségekre. A minisztérium a tájékoztató levélben - amelyben közölte, hogy a to­vábbi bonyolítást átvette a Kincstártól - szabályozta az elszámolás ha­táridejét, módját. Az elszámolást növelő 30 nappal kívánta a pályázati pénzösszeget utalni az intézmények részére.

Next

/
Oldalképek
Tartalom