MLE 2001. évi vándorgyűlés előadásai (Budapest, 2002)

VI. PÁLYÁZATI ÜGYEK - GAZDASÁGI, PÉNZÜGYI KÉRDÉSEK

HETÉNYI TIBORNÉ (Vas Megyei Levéltár) A pályázatok készítésének és elszámolásának gyakorlata a levéltárakban Költségvetésünk a vonatkozó törvények, jogszabályok, prioritások fi­gyelembevételével, pénzügyi forrásaink számbavételével és a felada­tokhoz rendelt kiadások megtervezéséhez készül. A költségvetési szervek a jóváhagyott bevételi előirányzatai felüli többletbevétele közül csak a működési és felhalmozási célra átvett pénzeszközeiből emelhetik fel saját előirányzat módosítási hatáskör­ben bevételi és kiadási előirányzatának főösszegét és a kiemelt elő­irányzatait. A fenti megállapítás azt jelenti, hogy a pályázati pénzeszközökkel nemcsak jelentős szakmai feladatokat, beruházásokat oldhatunk meg, hanem lehetőségünk van a kiemelt előirányzatok módosítására is. Az elmúlt évek tapasztalata azt mutatta - a központi források, cél ­ill. címzett támogatások kivételével -, hogy az intézmények többsége csak pályázati pénzből tudott fejlesztési forrást képezni. Mindezek jelentősen felértékelik a pályázati munka jelentőségét, létfontosságát. A pályázatok készítésének, elszámolásának módját elsősorban a Vas Megyei Levéltár tapasztalataira alapozva, kis kitekintéssel dolgoz­tam fel. Megpróbáltam egy pályázat feladatait időrendi sorrendben végig­kísérni, ismertetve és segítve egyúttal a nyilvántartások, analitikák je­lentőségét, hasznosságát is. A pályázati lehetőségekről a pályázati figyelőből, az Internetről, vagy a pályázatot kiíró felhívásából értesülünk. Az elvégzendő feladat pontos meghatározása után tájékozódunk a megvalósításhoz szükséges összegről, majd konkrét árajánlatot kérünk,

Next

/
Oldalképek
Tartalom