MLE 2001. évi vándorgyűlés előadásai (Budapest, 2002)

IV. EGYHÁZI LEVÉLTÁRAK

harmadik történelmi egyház számbeli aránya egyes területeken erős fogyást mutat, korábban erős, életképes gyülekezetek töredékükre zsugorodnak, jobb esetben vegetálnak. Az egyházi törvények szerint az Evangélikus Országos Levéltár (EOL) gyűjtőköre csak a felsőbb egyházigazgatási szervekre terjed ki: országos egyház, kerületek (püspökségek), egyházmegyék (esperességek). Gyülekezeti anyag csak elvétve kerül be, az ország gyülekezeti levéltárai fölött az EOL-nak ún. szakfelügyeleti joga van. A 250 körüli evangélikus gyülekezet állandó szemmel tartása országszerte csak a helyi, egyházmegyei gyűjteményi előadók segítségével volna lehetséges, azonban ez az intézmény jelenleg még névlegesen sem nagyon létezik. Bár lehetőségeink meglehetősen korlátozottak - a kutatóinktól, lelkészektől beérkező riasztó helyzetről szóló információkat alapul véve az EOL 1997 óta több felmérő, ill. begyűjtő úttal igyekezett a leginkább veszélyeztetett területeket feltérképezni. Elsőként a Tolna-Baranyai volt németajkú, újabban a Borsod-Hevesi Egyházmegye fogyó-szórványosodó gyülekezetei iratanyagát vettük ilyen módon szemügyre (jártunk továbbá más, főleg dunántúli területeken is). A munka úttörő jellegű volt, korábban ilyen „közvetlen felügyeletre" nem volt lehetőség, így annak módszerét, a lehetőségeket menet közben kellett kialakítani. Első feladat volt a helyzet felmérése. Az 1970-as évek elején az akkori egyházi vezetés, az állami levéltárügy szakmai útmutatásai alapján, és elsősorban Sólyom fenő egyháztörténész, levéltárvezető fáradhatatlan, több évi levelezésének eredményeképpen sikerült egy országos jegyzékelést végrehajtatni, ami az anyag rendezését is magában foglalta. Az 1970-es évek elején készült jegyzékek és a mai állapot összevetéséből kiderült, hogy a helyzet azóta általában romlott, jó esetben stagnál. Az iratanyag jó része összekeveredett, rendje megbomlott. Az iratokat nem nagyon használják, parókiák hátsó, fűtetlen szobáinak szekrényeiben, polcain, rosszabb esetben templomokban az oltár mögött, papi székben, vagy sekrestyében porosodik, penészedik, egér rágja. Az állagfelmérés, fényképek, feljegyzések készítését követően felmerül a kérdés, mit lehet tenni. Itt beleütközünk a nehézségekbe. A protestáns egyházalkotmány értelmében a gyülekezetek önállósága teljes tulajdoni-rendelkezési jogot is jelent - ez esetben a gyülekezetek múltját őrző iratok tekintetében is. Iratokat tehát csak a gyülekezet képvise-