MLE 2001. évi vándorgyűlés előadásai (Budapest, 2002)

II. ÁLLAMI, EGYETEMI ÉS KÖZTESTÜLETI LEVÉLTÁRAK, ARCHÍVUMOK

zott, foglalkozik az „oral history" létrehozásával, a mi gyűjteményünket a teljessége és mennyisége teszi igazán egyedivé. A levéltár 1996-ban elhatározta egy vízügytörténeti hangarchívum létrehozását. Az archívummal szemben - a fellelhető írásos dokumentumokat kiegészítendő - kettős célt határozott meg. Olyan hanggyűjteményt kell létrehozni, amely egyrészről a vízzel dolgozók személyes életrajzát, élményanyagát rögzíti, illetve azoknak az intézmények szervezeteknek történetét, tevékenységét, belső életét dolgozza fel, ahol ezek a személyek dolgoztak. A munka megkezdése előtt az anyagi eszközök megteremtését és a személyi feltételek biztosítását kellett megoldani. Az anyagi eszközök előteremtése az 1997. év elejére megoldódott. Nagyobb gondot okozott a beszélők, a riportalanyok kérdezőjének, a beszélgetőtársnak (riporter) kiválasztása, megtalálása. Olyan személyt kellett keresni, aki a vízügyi szakma, a vízügyi ágazat egészéről megfelelő áttekintéssel, bő szakmai ismeretekkel, kiterjedt ismeretséggel rendelkezik, neve, tevékenysége elég közismert, személyi adottságai, kapcsolatteremtő képessége, bizalmat kiváltó habitusa a célnak megfelel. Végül, de nem utolsó sorban a nyilatkozóktól a riportalanyoktól életkorban nem esik túl messzire, tehát részben, vagy egészben élt abban a társadalmi közegben, melyet a beszélgetések felölelnek. Ilyen főfoglalkozású alkalmazottja a levéltárnak nem volt, de egyik nyugdíjas főmunkatársunk Marczell Ferenc alkalmasnak tűnt a bonyolult, sok tapintatot igénylő feladat ellátására. A választás rá, a mérnöki végzettségű, negyven évi szolgálattal, kutatóintézeti, tervezővállalati, főhatósági, illetve több mint húsz éves felső vezetői (igazgató, igazgatóhelyettes, főmérnök) gyakorlattal rendelkező 67 éves kollégára esett. Egy hosszabb, a munka részleteibe menő beszélgetés után vállalta a saját szavai szerint „megtisztelő" munkát azzal a feltétellel, hogyha nem sikerülne a neki népszerű, nagy kihívást jelentő feladatot ellátnia megfelelően, az elvárások szerint megoldania, úgy rossz szájíz nélkül - megköszönve a bizalmat - visszaléphessen. Ilyen előzmények után elkezdődött az érdemi előkészítő munka, a kiszemelt elbeszélők (riportalanyok) életútjának levéltári, könyvtári, irattári és az emlékezetben felfrissített adatainak összegyűjtése, a beszélgetések vázlatának, vezérfonalának összeállítása, a kiválasztottak felkérése. A tényleges felvételek előtt még néhány alapelvet rögzítettünk, úgymint: a nyilatkozót (a riportalanyt) nem korlátozzuk időben, tehát annyit