Reisz T. Csaba: Róth Miksa címeres üvegablakai a Bécsi kapu téri levéltári palotában - Magyar Levéltárosok Egyesülete Kiadványai 15. (Budapest, 2015)

1885. július 9-én hunyt el Budapesten, másnap temették el a Salgótarjáni úti zsidó temetőben; sírköve ma is áll a J parcella 40. sorának 19. sírhelyén. A halálakor felvett adatok között találjuk meg születési helyét (Szendrő), utolsó lakhelyének címét (Holló u. 4.), illetve halálának okát, a tüdővészt. Felesége 1914. április l-jén, 80 éves korában szervi szívbajban hunyt el, utolsó lakcíme Thököly út 85. volt. Duller Jakab vendéglős 1788-ban Oroszországban született. A Trommel Gasse6 16. szám alatt la­kott feleségével, az 1811-ben született Haslinger Reginával és lányaikkal, Máriával (1833-1914) és a Pesten született Annával (1838-1897); velük lakott az 1835-ben Nyitrán született, nőtlen Sonnenfeld Salamon szolgáló. Jakab 1866. december 18-án, 79 éves korában, özvegye pedig 1889. október 22- én, 78 éves korában „aggaszályban”, vagyis öregkori kiszáradásban hunyt el. Anna Fürst Zsigmond (1831-1902) felesége lett, 1897-ben hunyt el, a halál oka „medence álképlet” volt. Gyermekük volt Irma (Weinberger Gézáné, 1869-1934) és Gizella (Horváth /Heller/ Gyuláné, 1871-1941 ).7 A pesti zsidók 1857. évi lajstroma szerint Roth Zsigmond a Kirchenplatz 1. alatt lakott feleségével és Sámuel nevű fiával (Pest, 1857-Pest, 1863). A házaspárnak még hét gyermeke született: Ida (Pest, 1859-Budapest, 1921), Márta (Pest, I860-?), Eleonóra (Pest, 1863-1885 k.), Helena (Pest, 1864—New York, 1834), Miksa (Pest, 1866-Budapest, 1944), Emánuel/Manó (Pest, 1868-?) és Kálmán (Pest, 1869-?). Ida 1875-ben férjhez ment a 27 éves, szegedi születésű Fischer Sámuel budapesti kárpitoshoz. Nevüket 1899-ben Elekre változtatták,8 Ida (Elek Sándorné) 1921-ben hunyt el aggkórban.9 Hat gyer­mekük született, köztük Artúr (1876-1944), Janka (Román Vilmosné, 1879-1938), Emil (1881-?), Andor Sándor János (1897-?, felesége La Roche Paulina Hildegard). Artúr művészettörténész volt és a Nyugat szerkesztője, 1902-ben kitért és római katolikus lett, majd 1944. április 25-én hajnalban „afölötti kétségbeesésében vált meg az élettől, hogy behívták munkatáborba” (Gulyás Pál). Márta 1880-ban Budapesten feleségül ment a 29 éves, trencséni születésű nőtlen Weisz Zsigmond ká­dármesterhez, aki Weisz Manó trencséni borkereskedő és Hoffenreich Fanni fia volt. Két gyermekük szü­letett, Melánia (Kovács Kálmánné, 1881-?), akinek esküvői tanúja Róth Miksa volt és Alfréd (Vajda, 1882-?), aki 1906-ban König Rozáliát vette feleségül, gyermekeik voltak Zsigmond, Lívia, Ilona és Alice.10 * Helena 1883-ban férjhez ment Budapesten az 1854-ben a Zemplén megyei Hegyiben született Stern Jakab nőtlen békéscsabai kereskedőhöz, akinek szülei Stern Henrik nyíregyházi vendéglős és Mandl Fáni voltak. A házaspár 1888-ban az Egyesült Államokba, New Yorkba utazott, és még abban az évben magukhoz vették két gyermeküket, akiknek még négy testvére született (Zsigmond, 1889, Alfréd, 1892, Ervin és György, 1898)." Emánuel/Manó szintén üvegfestő volt, Miksával vagy tőle függetlenül dolgozott, ő készítette el a sze­gedi új zsinagóga üvegablakait és üvegkupoláját, a Gellért szálló halijának tíz üvegfestményét (1910). Fényi Tibor kutatásai szerint nem házasodott meg, nem keresztelkedett ki, és mivel nincsen adat arról, hogy 1945 előtt elhunyt, és nem szerepel a vészkorszakot átélt zsidók listáján, ezért a kutató valószínű­síti, hogy a holokauszt áldozata lett. Újabb kutatások szerint 1898. december 4-én Róth Manó izraelita vallású üvegfestő segéd (1868. március 2., lakik Budapest, Király u. 2.) feleségül vette Kohn Fánit (Budapest, 1875. október 31., lakik: Dob u. 13.), akinek szülei Kohn Adolf és Schönaug Erzsébet voltak.12 6 Drei Trommel Gasse, vagyis a (Három) Dob utca. Ennek történetére lásd Utcanévlexikon. 7 Budapest VII. kerület, halotti anyakönyvek, 1897. évi 823/VI. sz. és 1902. évi 1908. sz., Uo. VI. kerület, halotti anyakönyvek, 1934. évi 1377. sz. és 1941. évi 855. sz. és Uo. házassági anyakönyvek, 1899. évi 160/VI. sz. Az anyakönyvi bejegyzéseket itt és a továb­biakban lásd a FamilySearch.org és a Magyar Családtörténet-kutatók Egyesülete ( www.macse.hu ) honlapján. ^ Az 1848-ban Budapesten született Fischer Sámuel izraelita magánhivatalnok és gyermekei, Artúr, Janka, Emil, Andor a belügy­miniszter 97543/1899. sz. rendeletével családnevüket Elekre változtatták. 9 Ida halálozásának adatai: Budapest, I. kerület, halotti anyakönyvek, 1921. évi 1460. sz. *0 Melánia házassági adata: Budapest, VIII. kerület, házassági anyakönyvek, 1903. évi 1080. sz. Alfréd 21 éves korában változtatta meg családnevét Vajdára (82233/1903. BM-rendelet). A Vajda gyerekek házassági bejegyzése a Magyar Családtörténet-kutató Egyesület (MACSE) oldalán érhető el. * * A család egyesült államokbeli adatait a FamilySearch oldalán találtam meg. *2 Budapest, VII. kerület, házassági anyakönyvek, 1898. évi 1320. sz. 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom