Magyarországi Levéltárak (Budapest, 2004)

EGYHÁZI LEVÉLTÁRAK - Lakatos Andor: Ismertető a katolikus egyházi levéltárakról

mértékű iratvesztést, keveredést) okozott a levéltárakban, melynek következményei a másfél évszázados megszálláson jóval túlmutatnak. A 18. század a katolikus egyházszervezet újjáépítésének kora volt. Végre „hazaköltözhettek" a püspökségek és káptalanok régi székhelyeikre, folytatódhatott a hiteleshelyi tevékenység, s a katolikus egyház újra jelentős birtokokhoz jutott a töröktől visszafoglalt területeken. A legtöbb levéltár iratsorozatai ettől az időtől fogva már folyamatosak, a plébániák levéltárai is gyarapodásnak indultak, bővült az írásbeliség, s a folyamatot természetesen nem nézte tétlenül az állam sem, sőt a Habsburg uralkodók tevékeny, meghatározó szervezői lettek a katolikus egyház újjáépítésének. Mária Terézia uralkodói főkegyúri jogát tágan értelmezve, néhány óriás méretű egyházmegyét felszabdalva új egyházmegyéket is alapított (az új alapítások a területükre vonatkozó régi iratokat általában megkapták „anyaegyházmegyéiktől"). A püspöki, kanonoki kinevezések jogának következetes, egyre szélesebb körű alkalmazása révén a királyok számára megnőtt a beavatkozás lehetősége, és miközben szigorúan szabályozták az egyházi birtokok gazdálkodását, a felvilágosult uralkodói célok (mint például az ország erőforrásainak, lélekszámának felmérése, vagy éppen hasznos gyakorlati ismeretek terjesztése, népszerűsítése) gyakran az egyházi szervezet közreműködésével valósulhattak meg. Közben 1723-ban törvény született az ország levéltárának létrehozásáról. Az Archívum Regni anyagának gyűjtése során a hiteleshelyek levéltárait is felszólították, hogy jelentsék, ill. adják át országos vonatkozású irataikat. 1755 júliusában a pozsonyi káptalan levéltárából 11 országos érdekű iratot válogattak ki, és erről a nádort is értesítették. Más hiteleshelyek válaszaiból azonban az derült ki, hogy az elmúlt századok eseményei sok helyen teljes pusztulást okoztak, ezért alig tudtak országos érdekű iratokat felajánlani. A felvilágosult uralkodói tervek a szerzetesrendek életében gyakran nagy nehézségeket okoztak: 1773-ban a Magyar Kamara levéltárába szállították a feloszlatott jezsuita rend iratait, 1782-ben pedig a II. József által „haszontalannak" tartott, s így feloszlatott szerzetesrendek levéltárai kerültek ugyancsak a Kamarához. 1789 márciusában II. József azt is elrendelte, hogy valamennyi káptalani és hiteleshelyi levéltárat szállítsák Budára, ez a rendelete azonban sohasem valósult meg, és egy év múltán maga is visszavonta. Időközben a középkori várakat felváltva megépültek a kor divatjának megfelelő barokk püspöki (főúri) paloták, s általában ezekben az épületekben kaptak helyet a püspöki levéltárak is. A felgyülemlett iratanyaggal kapcsolatban a 18. sz. közepétől a rendezés igénye is felmerült, az iratokat általában betűkkel jelölt tárgyi csoportokba rendezték, s azon belül időrendben aktánkénti számsorrendet alakítottak ki, párhuzamosan elkészítve az iratok lajstromát, latinosan elenchusát. A rendezési munkák motivációjának időnként személyi összefüggései is lehettek, valószínűleg nem véletlen ugyanis, hogy Eszterházy Ká96