Magyarországi Levéltárak (Budapest, 2004)

EGYHÁZI LEVÉLTÁRAK - Horváth Erzsébet, Szabadi István, Szentimrei Márk, Hudi József, Nagy Edit: A református egyház levéltárai

más talajból kinőtt egyesületek, valamint az első világháború után létrejött református és protestáns szövetségek, egyesületek dokumentumait. Református egyházunk 19. és 20. századi bel- és külmissziói, valamint szociális tevékenységét is nyomon követhetjük a levéltár iratanyaga alapján. A magyar közéletben jelentős politikai szerepet betöltött személyek tevékenységének dokumentumait is őrzi levéltárunk, olyan személyekét, akik egyben magas egyházi tisztséget is viseltek, így gróf Tisza István miniszterelnök, Balogh Jenő igazságügy miniszter iratait. Burián István volt pénzügy- és külügyminiszter naplóinak nagyobb része is hozzánk került. Egyházunk különböző munkaágaiban szolgáló jelentős személyek dokumentumait - több, mint 20 fondót - találhatnak levéltárunkban a kutatók. Nem teljes, de töredékes sajtóanyaggal is rendelkezik a levéltár. Az 1945 után keletkezett konventi és zsinati iratok hiányosan kerültek be az intézménybe, így a levéltár e korszak kutatóinak csak részleges anyagot tud rendelkezésére bocsátani. A MRE Zsinati Levéltára amellett, hogy igyekszik eleget tenni alapvető szakmai kötelezettségének, néhány évvel ezelőtt megkezdte a legfontosabb iratok mikrofilmezését, a feldolgozott iratok számítógépre vitelét és kiadta iratanyagának repertóriumát, valamint forráskiadványként Burián István naplóit. Ezzel mind az őrzést és feldolgozást, mind a kutatók munkáját kívánja segíteni. TISZÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLETI ÉS KOLLÉGIUMI LEVÉLTÁR A Levéltár fenntartója és joghatósága a Tiszántúli Református Egyházkerület. Különböző (püspöki, ágensi, konventi, kollégiumi, nagykönyvtári, egyházmegyei, egyházközségi stb.) irategyüttesből jött létre. A hagyományos egyházi terminológia az egyes egyházi hatóság, intézmény, egyházmegye és egyházközség iratait „levéltárnak" nevezte, melyekben jelentős egyháztörténeti, kultúrtörténeti, egyházat érintő országos történeti eseményekről, rendelkezésekről szóló oklevelek gyűjtése és a jogi állapotot igazoló okmányok őrzése a reformációtól folyamatos volt. Az egyházkerületnél az iratokat a püspökök, helyetteseik, vagy az egyházkerületi nótáriusok őrizték a 16. és 17 században. A Kollégiumban egybegyűlt iratokat a reformáció után diáktisztviselők tartották nyilván, főként a szeniorok őrizték, gondozták az elődiektől átvett és utódaiknak átadott iratokat saját gyűjtéseikkel kiegészítve. E gyűjtés eleinte a könyvtári anyaggal együtt folyt. Az egyházmegyék székhelyén az esperesi hivatalban, az egyházközségeknél a lelkészi hivatalban voltak az iratok. Gondozásuk az esperes és a lelkészek személyi felelősségén múlt.