A Magyar Levéltárosok Egyesülete két konferenciája: Kaposvár-Budapest (Budapest, 2003)

I. rész: KAPOSVÁRI VÁNDORGYŰLÉS - III. ANYAGVÉDELEM - ÁLLOMÁNYVÉDELEM

között mozgott. Csak a biztonsági negatívok egy részéről készült kutató­termi használatra csíkmásolat. Ennek oka alapvetően a gyakori géphibá­kon túl, a nyersanyag vásárlásához elégtelen költségvetés volt. A tapasztalatokból hamarosan kiderült, hogy a fotós egész nap kép­telen csak a felvételek készítésével foglalkozni. A fényképész izületi gyulladásai csak rontották a helyzetet és a teljesítményt. Éves táppénzes távolléte nem ritkán a 100-120 munkanapot is meghaladta. Kezdetben plusz félállású, majd 1982-től újabb teljes állású dolgozó beállítása kö­vetkezett. Újabb gond jelentkezett, a nyersanyaghiány. 1984-ben au­gusztustól filmhiány miatt az év végéig nem folyt mikrofilmezés. A következő év januárja azzal kezdődött, hogy a kemény hidegben (a vár­megyeháza folyosóin, a raktárakban nem volt fűtés) szétfagytak a vízve­zetékek, majd olaj hiányában a munkaszobák egy részébe összeköl­töztetve a munkatársakat, kellett dolgozni. Természetesen szó sem le­hetett mikrofilmezésről. Ebben az évben mindössze 42 000 felvétel ké­szült. A következő években javult a teljesítmény, de egyre többször rom­lott el a felvevő, vált üzemképtelenné az automata hívó. Bár megállapo­dás volt a gép javítására, gyakran hetekbe telt, míg újra üzemképessé tették az egyre borsosabb árakkal dolgozó pesti szervizesek. 1980-1990 között összesen a laborban iratokról 742 524 mikrofilm­kocka készült. A következő tíz évben (a kárpótlás szinte mindenkit lekötő évei kivé­telével) jelentősen emelkedett a fotólabor teljesítménye. Ennek okai: • A laborban összeszokott, jól együttműködő munkatársak vál­tották egymást a gépen. • A gyakori géphibák miatti állás csökkentését segítette a Földhi­vataltól átvett, a levéltárban üzemelővel azonos típusú, Doku­mátor javításokra alkatrészként felhasználása. • Ezekben az években ugrásszerűen, többszörösére növekedtek a nyersanyag és a javítási költségek. Mivel a levéltári költségvetés az inflációt soha nem követte, ha a saját célra történő biztonsági mikrofilmezést folytatni óhajtottuk, kiegészítő bevételi források után kellett nézni. A bennünket megkereső, korábban

Next

/
Oldalképek
Tartalom