A Magyar Levéltárosok Egyesülete két konferenciája: Kaposvár-Budapest (Budapest, 2003)

I. rész: KAPOSVÁRI VÁNDORGYŰLÉS - I. A LEVÉLTÁRAK ÉS A TUDOMÁNYOS KUTATÁS IGÉNYEI

Kiss Mária kiemelte az anyagi és a személyi feltételek hiányát, s a támogatás érdekében az egyházi levéltárak 1987-ben létrehozott szakfelügyeletének szerepét. Külön szólt arról, hogy a levéltári munkát - kevés kivétellel - egyházi személyek végzik egyházi teendőik ellátása mellett, s hogy a fenntartók részéről minden felekezetnél megfogalmazódott világiak alkalmazásának szükségessége. Az az észrevétele, hogy a főfoglalkozásban dolgozó levéltáros túlterhelt, ma is jellemzi a levéltárainkat, hiszen „vegyük például az igazgatót" (mint Kiss Mária) aki szinte mindenütt az igazgatási feladatok mellett adminisztrál, rendez, segédletet készít, anyagot szállít kutatóknak ad felvilágosítást, ha kell raktárt is kezel, ezenkívül tudományos munkát végez, előadásokat tart, részese egyházi és világi szakmai rendezvényeknek (mindezek elvégzésére természetesen nem elég a hivatalos munkaidő, ugyanakkor ez a sokszínűség teszi igazán széppé a munkát). Halasztást nem tűrő rendezési munkákhoz az állam a 80-as években már anyagi segítséget is adott. A jelentésekben szó esik a levéltárosok rendkívül alacsony fizetéséről is, ebben azóta annyiban történt örvendetes elmozdulás, hogy a 90-es években egyházi gyűjteményi alkalmazottak is közalkalmazotti bért kapnak állami ellentételezés, kompenzáció révén. Már a 80-as években növekedésnek indult az egyházi levéltárak kutatóforgalma, a vidéki egyházkerületi levéltárak a helytörténet-kutatás igazi bázisaivá váltak. Kiss Mária beszámolt arról is, hogy a legtöbb levéltárban nincs külön kutatószoba: vagy a levéltáros irodájában, vagy raktár-dolgozó szobában folyik a kutatás, van, ahol felügyeletet sem lehet biztosítani. A kutatók nyilvántartása, kutatónaplók vezetése nem volt egységes, két protestáns levéltár kivételével kutatási szabályzat nem volt, másolat készítésére még kevés helyen volt lehetőség (Pápa, Székesfehérvár, Pannonhalma). Kölcsönzés, kiállítás, levéltárlátogatás is ekkoriban kezd élénkülni, a kutatómunka személyfüggő, önálló kiadványok még nincsenek. 1990 új korszak kezdetét jelenti: 1995-ben nyilvános magánlevéltárak lettek a korábbi szaklevéltárak, javultak a személyi (fiatal világi szakemberek sora jelent meg) és dologi feltételek (leglátványosabb a technikai ellátottság fejlődése, ráadásul a nulláról indulók előnyeként általában igen korszerű eszközök révén). Az egyházi levéltárak önálló kiadványokkal sőt kiadványsorozatokkal jelentkeztek (kiadványok megjelentetése lassan szakmai minimum lesz, ezt nem egy esetben a fenntartók is megfogalmazzák).