A Magyar Levéltárosok Egyesülete két konferenciája: Kaposvár-Budapest (Budapest, 2003)

I. rész: KAPOSVÁRI VÁNDORGYŰLÉS - I. A LEVÉLTÁRAK ÉS A TUDOMÁNYOS KUTATÁS IGÉNYEI

ÉRSZEGI GÉZÁNÉ (Magyar Országos Levéltár) Kutatók és kutatószolgálat Röviden szeretném áttekinteni, mintegy rendszerezni, hogy kik is járnak a Magyar Országos Levéltárba kutatni, milyen igényekkel lépnek föl és ennek a Levéltár kutatóterme hogyan tud megfelelni. Kezdjük a sort a családkutatókkal: A kutatók egy része csak néhány konkrét adatra kíváncsi, nem is feltétlen maguk akarják kibányászni az adatokat. Velük könnyű a dolgunk, hamar kiderül, hogy van számukra adat és akkor már rendelhetik is a másolatot. Más részüket nem riasztják el az olvasási és nyelvi nehézségek, az idő sem számít. Ők azok, akik módszeresen nekiállnak kutatni őseiket. Megtanulnak iratot olvasni, a nyelvet, kutatási rutinra tesznek szert. Egyre terebélyesedő adatbázisuk némelyiküknek már megélhetési forrásává is vált. A következő, jól behatárolható kutatói csoport az egyetemi hallgatók csoportja, akik szemináriumi- illetve szakdolgozatuk megírásához keresnek a levéltárban anyagot. Az ő esetükben nagyon nagy az egyetemi oktatók felelőssége, kiket, milyen témákkal küldenek a levéltárba kutatni. Sokszor nincs semmi adat a kiadott témára, másszor pedig a kutatás előreláthatóan olyan hosszú lenne, hogy a dolgozatra szánt egy-két hét alatt el sem lehetne végezni. Sokan úgy jönnek, hogy legszívesebben lapozgatnának az anyagban itt is ott is, hogy találjanak valami témát. A szakdolgozatra már valamivel több időt szánnak a hallgatók, de sokszor ekkor sem mérik fel - és honnan is tudnák -, hogy a levéltári kutatás milyen nehézségekkel jár. Természetesen vannak olyan egyetemi tanárok, akik testreszabott, megírható témát adnak hallgatóiknak, sőt el is hozzák őket a levéltárba és segítenek nekik az első akadályokat legyőzni. Nagyon kevés, és ez érthető is, az olyan hallgató, akiből végül is rendszeres kutató válik. Számomra ez