A Magyar Levéltárosok Egyesülete két konferenciája: Kaposvár-Budapest (Budapest, 2003)
I. rész: KAPOSVÁRI VÁNDORGYŰLÉS - V. FORRÁSKÖZLÉS
hogy az eredmény és látszat nélküli munka ódiuma a demoralizált oklevélszelektálót előbb-utóbb a válogatás nem kívánatos nagyvonalú felfogására fogja indítani. A teljességre törekvéssel kapcsolatos, hogy az Országos Levéltár eredetiben vagy fényképen őrzött - anyagának összegyűjtését teljesen megnyugtatóan nem lehet elvégezni a Diplomatikai Levéltár és a Diplomatikai Fényképgyűjtemény időrendi mutatólapjai, közismert nevükön a kék cédulák alapján készült számítógépes nyilvántartás egyszerű átvételével, minthogy a valóságban a nyilvántartásba vettnél több oklevélszöveg áll rendelkezésünkre. Ennek oka részben az hogy a csak kikövetkeztethető datálású, tartalmilag említett oklevelekről általában nem készült kék cédula, jóllehet ezek egy részének elég pontosan meghatározható keltezése, sőt tartalma van, csak épp az egyes oklevélcsoportokat feldolgozó, fejedelminek épp nem nevezhető díjazásban részesülő levéltári vagy külső munkatársak nagyon is érthetően korlátozott lelkesedése nem terjedt addig, hogy az utolsó cseppnyi adatig kifacsarjanak egy-egy oklevelet. Úgy tűnik tehát, hogy - valószínűleg más korszakok esetében is - új adatokat elsősorban a hosszú, eredetileg is általában kisebb gonddal, ráadásul a hártyánál sérülékenyebb papírra írt, sokszor csúnyán elmosódott, szakadozott ítéletlevelekben kereshetünk, mert ezek feldolgozottsága messze elmarad a szépen írt, rövid, könnyen áttekinthető, egyszóval a mai olvasót kevésbé elkedvetlenítő darabokétól. A Diplomatikai Levéltár és a Diplomatikai Fényképgyűjtemény feldolgozottságát illetőleg utalásszerűén talán meg lehet még említeni azt is, hogy - legalábbis az 1384-1387-es évek viszonylatában - még az Országos Levéltár nyilvántartásába felvett okleveleknek is mintegy 10%-a hibás adatokkal került rögzítésre: néha a kibocsátó, néha a fennmaradási forma, legtöbbször azonban a dátumfeloldás pontatlan. Röviden érdemes kitérni a regeszták magyar nyelvére is, mivel a Miskolci Egyetemen 1999 őszén rendezett „Források és történetírás" című konferencián Almási Tibornak az Anjou-kori Oklevéltárról tartott előadásához kapcsolódóan ismét felmerült az az ötlet, hogy a magyart valamely nagyobb nyelvvel kellene helyettesíteni; ez az igény egyébként már a Zsigmondkori Oklevéltár I. kötetének megjelenése után is jelentkezett. 7 A magyar megtartása azonban feltétlenül indokolt, éspedig több szempontból is. Ezek közül az első talán a pontosságé: jellemző, 7 Ld. MÁLYUSZ Elemér előszavát a ZsO. II. kötetének első részéhez (ZsO. II/l. V-X.), IX.
