A rendszerváltás folyamata az 1948-49-i forradalom és szabadságharc első hónapjaiban. Válogatott dokumentumok (Budapest, 2001)
DOKUMENTUMOK - A PESTI FORRADALOM ELŐZMÉNYEI
3 értsd: megalapítása 4 ezután a „megalakítandó" szót írták, később áthúzták 5 ezután eredetileg „urakkal tudassék, miképpen örömmel, sőtt köszönettel" állt, de átjavították 6 a követutasítási pontokra utaló szám 7 feltételeknek 8 feladás: feladat 9 így, közgyűlést 10 ezután háromsoros záradék következik, amely a törlések, javítások számát tartalmazza. • 11 • ÜDVÖZLŐ BESZÉD KOSSUTH LAJOSHOZ (Pozsony, március 13-án 1848) RÖGTÖNÖZVE SZÉKELY JÓZSEFTŐL. Kossuth Lajos éljen! Ünnep ez. Azon nap, melyen egy abszolút kormány megbukik, joggal ünnepnek mondható. Nem diadal-ünnep. Még a győzelem előtt vagyunk, készen az ütközetre, reménnyel a győzelem felől. Ahol az ön zászlója lobog, ott a szabadság van, ott a győzelem van. Azért vagyunk itt, hogy a szabadság zászlója körül gyülekezzünk. Az egyetértés vezetett ide, midőn a polgársággal egyesültünk. Az egyesülésben erő fekszik, s azt is akartuk jelenteni, hogy a szabadságban egyenlők vagyunk. „Szabadság, egyenlőség" ama két fő elv, mit ön uram, alkotmányunknak megmentett, kivívott. Mi nem hoztunk önnek más jutalmat, mint ami saját műve, nem kisebb tehetségeinél. A státusz-férfiú érdemeit művei mutatják. S mi ez elvekben nagyszerű politikai intézeteknek látjuk alapját. Ön uram, megörvendeztet minket, mert büszkék lehetünk reá. Magához csatol minket. Elvei a mi óhajtásunk. Az ember keresi vágyának tárgyait. Nekünk önt keresni sem kellett. Szívünk hozott ide, ezen a napon, egy új időszak kezdő napján. Ma egy új alkotmány sarkköveit rakjuk. Mondhatjuk ezt bizton. Mondhatjuk a szankció előtt. A nemzet akaratja: a királynak akaratja. S ha soha nem, most a mi törvényhozásunkról is el lehet vala mondani, hogy képviseli a nemzetet, nem az osztályok által, de az elvekben. Nagy része van e nap dicsőségében az európai eseményeknek. Ezekkel osztozik ön uram a dicsőségben, ki nem engedte magát sodortatni az irány által, mely a bukott kormánytól jött; de állott az események élén, mint egy csillag, mely után a bölcsek haladtak; s mely a nem bölcseknek útját megvilágította. Magyarországon kettő volt a baj: zavart státusztani teóriák, és rendezetlen közjog. Amabból eredt a definiálatlan viszony Ausztriával; emez állott útjában minden reform-kérdéseinknek a kiváltságok által. Szabadságunk antique, alkotmányunk rokokó volt. Egy múmia a középkorból. Politikánk ószerű, gravaminális 1 . Ehhez járult, hogy hazánk határ partjait az abszolutizmus tengere csapkodta? Künn a hajótöréstől féltünk, benn az áradás fenyegetett. Ön uram az események magasabb színvonalára emelte politikánkat. S nem eredmény nélkül. Azon elvek, miket a törvényhozás kimondott, e haza felvirágzásának magvai rejtik magokban. Itt kezdődik átalakulásunk} az ige, melyről annyiszor beszéltünk. Az eszme keresztül viszi magát, mint egy folyó, mely medret ás vizének. A szabadság eszméi uram, mint egy szép nő, az is fellelkesül általok, akinek csak egy csepp reménye van. A legkisebb gondolat kinövi magát.