A rendszerváltás folyamata az 1948-49-i forradalom és szabadságharc első hónapjaiban. Válogatott dokumentumok (Budapest, 2001)

A feudális Magyarországból – polgári Magyarország (Jároli József)

képezték anyagi alapját: az elemi-, közép- és felsőoktatás, kórházak stb.) A plébánosok és a kántorok javadalmi földjeit sem voltak hajlandók sok helyütt a hívek közösen megművelni, így a javadalom haszna elmaradt, az iskola, a plébános és a kántor megélhetése veszélybe került. (L. 182., 197. sz. dokumentumokat.) Nem csoda hát, ha a fő- és' főként az alsópapság többsége ezt a szabadságharcban való részvétel igazolja - egyetértett ugyan a magyar nemzeti törekvésekkel és a társadalmi változások szükségességével, de azok következményei miatt szorult helyzetbe kerültek. (A királyhű papság viszont a Habsburg-házzal való szakítás után került lehetetlen helyzetbe.) Az utolsó rendi országgyűlés a vallási ügyekben hozott törvények közé nem vette fel a katolikus autonómiát, ami azt jelentette volna, hogy anyagi ügyeit, iskolái fenntartását - a protestánsokhoz hasonlóan - az állam beavatkozása nélkül intézhette volna a magyar katolikus egyház. Scitovszky János pécsi püspök körlevele az ennek elérésére beadandó petitio ügyében fordult egyházmegyéje híveihez. (265. sz. dokumentum.) Végül a petitio nem valósult meg, és az autonómia, ügye hosszú időre lekerült a napirendről. Lonovics József csanádi püspök július 28-án kelt levele az Egyház életének másik fontos területét, a papképzést érinti. Mind az egyházi, mind a tanügyi érdek és - tegyük hozzá Lonovics püspök véleményéhez - a magyar haza ügye is azt kívánta volna akkor is, hogy a bécsi magyar papnevelő intézetek a magyar egyetem fakultásaként működjenek, a növendékeket magyarországi professzorok oktassák, és az intézetek által nyert alapítványi összegek is ezen intézetekben hasznosuljanak. (268. sz. dokumentum.) A reformkor liberalizmusa, a forradalom vívmányai a közteherviselésről, a törvény előtti egyenlőségről az egyházi hierarchia rendszerét is kikezdték. Az országban működő egyik legrégibb szerzetesrend, a ciszterciek helyzete mutatja, hogyan ásta alá a külvilág befolyása az elöljárói tekintélyt, hogyan került a rend a szinte teljes felbomlás állapotába. A kötetben közölt kéziratrészlet azt is jól illusztrálja, mennyi áldozatot kívánt a ciszterci rendtől a szabadságharc. (264. sz. dokumentum.) A protestáns egyházak más helyzetben voltak. Egyházi hierarchiájuk más rendben működött, ebben kevesebb kárt okoztak a külső hatások, nagyobb javadalmi ingatlanaik nem voltak, így az úrbéri szolgáltatások megszűnése sem érintette őket úgy, mint a katolikus egyházat. A református egyház vezetői ezért aggodalmak és fenntartások nélkül üdvözölhették körleveleikben a változásokat. A Duna melléki református püspök, Polgár Mihály március 20-i körlevele az egyházközségekhez felsorolta a nemzet kívánatait, a már elfogadott törvényeket és a rend megőrzésére buzdított. (262. sz. dokumentum.) A tiszántúli református egyházkerület debreceni rendkívüli közgyűlése március 22-én tíz pontban összefoglalt követelést terjesztett az utolsó rendi országgyűlés elé. Legfontosabb követelései: a vallási egyenlőség, a bevett vallás - mint jogi kategória - megszüntetése, az egyház szükségleteit az állam fedezze, hivatalnokait is az állam fizesse, az iskolázás költségeit az állam viselje, beleértve a tanítók fizetését és nyugdíját is; a protestánsok személyes jogait biztosítsák. (A radikális követelések zöme sem 1848ban, sem később sem valósult meg. Vö. Madarász László követi programjával.) (127. dokumentum.) Jellemző dokumentum gr. Batthyány Kázmér panasza a felsőbaranyai református egyházmegye papjai ellen, akik az országgyűlési választásokat kísérő korteskedés közben felingerelték a népet, vagyis Nagytótfaluban és Drávacsepelyen nem őt, mint jelöltet, hanem Táncsicsot támogatták. (126., 267. sz. dokumentum.) Az egyházak szerepet vállaltak az állami hirdetmények közzétételében, a haza védelmére való buzdításban. Kötetünkben Kiss János kertai (Veszprém megye) evangélikus lelkész szentbeszédét közöljük, amelyben elmondta, a vallás és a haza a keresztény ember legféltettebb kincse, a forradalmi törvények pedig a szolgaság megszűnését jelentik. (266. sz. dokumentum.)