A rendszerváltás folyamata az 1948-49-i forradalom és szabadságharc első hónapjaiban. Válogatott dokumentumok (Budapest, 2001)
DOKUMENTUMOK - A KÖZIGAZGATÁS ÉS A BÍRÁSKODÁS ÁTSZERVEZÉSE
• 302 • Tudósítás a jászberényi kerületi közgyűlésen történt tisztújításról; belügyminiszteri rendelet a nemzetőrség kiállításáról; a nádori bíróság megszüntetéséről; rendelkezés Muharai András volt nádori táblabíró felfolyamodásáról Kiskunfélegyháza, 1848, június 27. Képviselői tudósítás f[olyó] 1848. évi június 23-án Jászberény városában tartott kerületi közgyűlésről Ezen közgyűlés a kerületi tisztikarnak az 1848. évi 25. törvénycikk értelmébeni megújítására levén egybehíva. Elnöki rövid üdvözlet után a gyűlés a kebelbéli községek által pecsét alatt beküldött szavazatoknak [a] felbontásával s [a] felszámításával kezdetett meg, - mi csak az [azjnapi délutáni ülésben végeztetett be, akkor a szavazattöbbséget nyert, s ily móddal megválasztott új tisztikarnak [a] névsora felolvastatott, mely [a] következő: A három kerületi közhivatalokra megválasztattak Nádori Alkapitány: Kálmán Sándor Főjegyző: Varga Imre Első aljegyző: Hegedűs Zsigmond Másodaljegyző: Tóth Károly Levéltárnok: Ördög fános Hadi főpénztárnok: Ördög András Házi főpénztárnok: Már Benedek Külön házi házipénztárnok: Tóth István Főügyész: Kalmár József Első alügyész: Pap Móric Második alügyész: Muharay János Számvevő: Móczár János Kiskun Kerületben Kapitány: Balajthy Vendel Táblabíróságra [a] felső járásban: Tóth Pál Táblabíróságra [az] alsó járásban: Péter Antal Esküdtségre [a] felső járásban: Virág Dénes Esküdtségre [az] alsó járásban: Szabó László Biztosságra [a] felső járásban: Balog Lajos Biztosságra [az] alsó járásban: Super József Orvos [a] felső járásban: Halász Geyza Orvos [az] alsó járásban: Bibó Gedeon Mérnöknek: Márk Sándor Seborvosnak: Jámbor Mihály Megjegyezni való, hogy ezen választásban Félegyháza városa amennyiben innen nagyobb számú, a többi helyekből pedig aránylag sokkal kevesebb jött be, nevezetes túlnyomósággal volt. A gyűlés másodnapján a megválasztott új tisztikar, - hivatalos esküjét -, a múlt közgyűlésből evégre kinevezett választmány által kimunkált átalános hitiorma szerint letévén, hivatalos körébe lépett. Felolvastatott ezen ülésben f[olyó] június hó 18-ról költ belügyminiszteri rendelet, mely szerint Zala, Somogy, Tolna, Pest s több megyék, s a Jászkun Kerületek össze-