A rendszerváltás folyamata az 1948-49-i forradalom és szabadságharc első hónapjaiban. Válogatott dokumentumok (Budapest, 2001)

DOKUMENTUMOK - A KÖZIGAZGATÁS ÉS A BÍRÁSKODÁS ÁTSZERVEZÉSE

Istentől kérnem, hogy munkába veendő nagyszerű eljárásában önt vezérelje és azt e városra nézve áldást hozó dús eredményűvé tegye, egyszersmind kívánni, hogy önnek becses életét hosszú évekre terjessze. Ezután az elnöki kitűzés szerint olvastatott a folyó hó 16-án kelt közgyűlési hatá­rozat, mely a kijelelők választása módjáról szól, olvastatott a központi választmány fent említett jelentése, melyből kitetszik, hogy e városban a lelkek száma, amennyire a már mezei munkávali elfoglaltatás, s a lakosok nagy részének emiatti távolléte miatt öszveírni, s öszveszámítani lehetett 48.566-ra megy a választók száma pedig amint a bemutatott ívek mutatják 1912-őt tészen. Ekkor választási elnök úr a többször említett májfus] 16-iki közgyűlési határozat nyomán a kijelelők választásánál a szavazatok öszveszedésére utcánként három-három tagból álló küldöttséget nevezett ki, amint következik Hatvan utczából Bacsó Bálint Csurka Mihály Károlyi Antal Péterfiából Sutha Mihály Szathmári Mihály Pánczél István Csapóból Sápi Sámuel Kovács Ferencz Nagy Sándor Czeglédből Csapó János Kardos László Csóka Sámuel Vargából Kémery Dániel Budai István Schável József Piaczból Nagy József Ifj. Molnár Sámuel Erdélyi Mihály és az így kinevezett küldöttségek mindegyikének külön-külön az illető utcabeli válasz­tók névsorát kiadatni s utasításul adatni kívánta, hogy a máj. 16-ki közgyűlési határo­zat értelmében járjanak el, továbbá, hogy csupán a személyesen megjelenőktől fogadja­nak el szavazatot, szóbeli üzenetek vagy írásbeli megbízások használhatók nem lévén: egyszersmind a választóknak a csend és rend megtartását szívökre kötötte. Kiadatván azonnal az utcabeli kinevezett küldöttségeknek az illető utcabeli vá­lasztóknak felolvasottak gyanánt vett névjegyzékei, külön-külön oda utasíttattak, hogy végezve eljárásukat még ma 10 órakor a gyűlésterembe térjenek vissza, s eljárások ered­ményéről jelentést teendők. Egyszersmind az utcánkénti választók névjegyzékei a további használatra leendő célszerűbb alkalmazás végett 4-4 példányban egész terjedelmében, azon kívül minden utcabeli választók nevei tizedenként 2 egy-egy példányban leíratni rendeltettek, egy teljes példány a belügyminiszterhez felterjesztendő lévén. HBML IV. A. 101 l/a. 118. 1060/1848. Debrecen Város Tanácsának iratai. Tanácsülési és közgyűlési jegyzőkönyvek. Eredeti jegyzőkönyvi tisztázat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom