A rendszerváltás folyamata az 1948-49-i forradalom és szabadságharc első hónapjaiban. Válogatott dokumentumok (Budapest, 2001)

DOKUMENTUMOK - A KÖZIGAZGATÁS ÉS A BÍRÁSKODÁS ÁTSZERVEZÉSE

Miklós ezen városnak közjava és boldogsága előmozdítására kész, egyes polgárai között mindenkor méltó helyet érdemel. HBML IV A. 101 l/a. 118. 737/1848. Debrecen Város Tanácsának iratai. Tanácsülési és közgyűlési jegyzőkönyvek. Eredeti tisztázat. Az idézett forrás jó példa arra, hogy a város vezetése hevesen elvetette a királyi biztosság intézményét, mint az önkormányzat szabad akarata érvényesülésének legfőbb korlátját. 1 Detrich Miklóst, a tiszántúli kerületi tábla ülnökét az uralkodó 1843. június 8-án Debrecen királyi biztosává nevezte ki. Az 1848. évi bejelentéssel a közel másfél évszázados királyi biztosság intézménye szűnt meg. A belügyminiszter május 7-én hagyta jóvá a biztosi állásra vonatkozó döntést. Detrich tagja lett az új városi képviselő-testületnek. Később a debreceni nemzetőrség polgári biztosa, majd 1849 elején a fuvarozási bizottmány elnöke. Komoróczy György 1969. Városigazgatás Debrecenben 1848-ig. Debrecen, 33. Szabó Istvánl928. Debrecen 1848-1849-ben. Debrecen. 45. 1 Szent Iván hava, június. 3 A hivatali ügyintézés gépiességére utalnak. • 275 • Vas vármegye közgyűlésének határozata az adminisztrátori rendszer megszüntetése nyomán kialakult helyzetben Szombathely 1848. április 14. Miután az új kormánynak életbe léptetése által az úgynevezett administratori rendszer az országgyűlés által tettlegesen megszűntnek nyilváníttatik, következve az eddigi Kormányzónak megyéveli minden hivatalos viszonyai megszűntek, Gróf Zichy Bódog Úr első alispán Úr által felszólítatni rendeltetett, hogy az oldala mellé rendelt katonát rendes szolgálatába haladéktalanul visszabocsássa. VaML Vas vármegye nemesi közgyűlésének iratai. Köz- és kisgyűlési jegyzőkönyvek 906/1848. sz. Eredeti tisztázat. • 276 • A szegedi önkormányzati választásokon szavazati joggal bírók összeírásának elrendelése Szeged, 1848. április 25. 1848-ik évi Szent György hava 25-én sz. kir. Szeged városban tegnapi napon tar­tott népgyűlésből a választóknak az 1847/48-ik évi 23. törvény cikkely 6. rendeleténél fogva való összeírására kirendelt s együtt véve középponti bizottmányt tevő négy rend­béli választmányok összeülése alkalmával. 42. Lengyel Pál polgármester szóval előterjeszti, hogy a legközelebbi országgyűlé­sen alkotott törvény cikkeknek tegnapi napon történt kihirdetésük után folyó év május 14-re kitűzött tisztújítás vezetésére elnök, úgy szavazati joggal bíró választók összeírá­sára négy rendbéli bizottmányok kinevezve lévén, az összeírás mikénti foganatba vitele, valamint a népesség összeírásának eszközlése, úgy egyéb előkészületek feletti bővebb tanácskozást igényel. Ennek folytán a népességnek kivonatbani összeírása Rókus részén: Lovászi An­dor, és Szűcs József, felső részén: Lengyel János, és Kecskeméti Illés, palánk részen: Riegel Ignác, és Szabó Ferenc, végre alsó részén: Kemyi Imre, Paulovits Bazil, és Kis János írnokok által - napi díj mellett az illető összeíró tanácsnokok vezérlete alatt -

Next

/
Oldalképek
Tartalom