A rendszerváltás folyamata az 1948-49-i forradalom és szabadságharc első hónapjaiban. Válogatott dokumentumok (Budapest, 2001)

DOKUMENTUMOK - AZ 1848-AS TÖRVÉNYEK

talmazván, miszerint e végre a Kedveltséged által előttem megnevezett férfiakkal, ne­kem teljesen alkalmas egyéneket jeleljen ki, egyúttal pedig oda munkálkodjék, hogy ezeknek hatásköre iránt célszerű törvény javaslatok, a Karok és Rendek által is helyesen kedveltnek tartott ama legszorosb kapocsnak kellő méltánylásával, mely a pragmatica sanctio által egyesült, s atyai gondoskodásomra egyformán jogosított örökös tartomá­nyaim között létezik, az említett országos felírásban érintett egyéb törvény javaslatok­kal együtt a Karok és Rendek által terveztessenek és további elhatározásom alá mi elébb terjesztessenek. Adja kedveltséged e soraim foglalatját, mely kedvelt Magyarországom mindenkor atyaüag ápolt boldogsága iránti atyáskodó indulatomból származik, - mint a kedveltsé­ged által elében terjesztett kívánatokrai legfelsőbb válaszomat, az Ország Rendéinek tudomására. Bécs, böjtmáshó 17. 1848. Ferdinánd s. k. Kedves Gróf Batthyányi, itt van az oly várva várt kegyelmes leírat, hála az Isten­nek, ez által a mi kívánatunk ezen az országgyűlésen még felelős magyar Miniszté­riumot nyerni - teljesítve van - és én Őfelségétől felhatalmazva, Méltóságodat mindjárt a kijelöléssel megbízni. Ha avval, főképen mint első lépéssel egy új jövendő felé Mél­tóságtok mindnyájan megelégedve lesznek, senki sem fog az egésznek jobban örülni, mint én. Főherceg István s. k. nádor BAZ ML Borsod Vármegye Közgyűlési és törvényszéki iratai IV 601/b. 1968/1848. Leirat nyomtatott másolata, illetve ehhez csatolt levélmásolat. A pozsonyi országgyűlés felirati kérésére válaszul március 17-én keltezte levelét a király, melyben hajlandó elfogadni a rendeknek a felelős minisztérium iránti kérelmét, utasítva a nádort, hogy arra alkalmas szemé­lyeket jelöljön ki, s hatáskörükről törvényjavaslatot nyújtsanak be. Az önálló vélemény alkotására alkal­matlan király nem a nádor által javasolt kézirattervezetet írta alá, így válasza nem tartalmazta Batthyány miniszterelnökké történő kinevezését. A helyzetet István nádor változtatta meg, aki személyesen kért, s kapott engedélyt Batthyány kinevezésére. A király levelét kiegészítő, másolt formában csatolt nádori levél Borsod megye követeinek levélmellékleteként maradt fenn. • 105 • Pest vármegye nyomtatott röpirata a három legfontosabb törvénycikk elfogadásáról Pest, 1848. március 20. Hirdetmény A mái napról 3-ik szám alatt kibocsátott hirdetményben köztudomásra adat­tak azon Törvénycikkek melyek az országosan egybegyűlt Karok és Rendelt által a közteher viselésre, az úrbéri tartozások és papi tized megszüntetésére nézve al­kottattak. Azon törvénycikkelyek, törvényes erejű törvényekké, csak a királyi pecséttel ellá­tás, s az országgyűlésnek bevégzése után a törvényhatóságokban eszközlendő kihirdetés

Next

/
Oldalképek
Tartalom