Levéltárak-kincstárak – Források Magyarország levéltáraiból 1000-1686 (Budapest-Szeged, 1998)

ÚJ IDŐK – ÚJ INTÉZMÉNYEK (Érszegi Géza)

ÚJ IDŐK - ÚJ INTÉZMÉNYEK A 12/13. századfordulója Európa-szerte nagy újítást érlelt meg. Kiépültek az uralkodói kancelláriák. Hosszú idő telt el, míg a Szent Márton köpenyét őrző aacheni palotakápolna papjainak szinte mellékes munkájából, a császári udvar hivatalos iratainak elkészítéséből kinőtt a hivatalos ügyeket intéző központi uralkodói intézmény: a kancellária. Itt már nem egy-két tisztviselő végezte az éppen szükséges munkát, hanem felelős vezető, a kancellár, majd hamarosan az alkancellár felügyelete mellett jegyzők készítik elő a hivatalos írásokat, hogy írnokoknak adják tovább letisztázásra. Már az ókorban a császárhoz írásban is lehetett fordulni. Ez a szokás nem felejtődött el a századok folyamán. Az antik Róma romjain felépült Egyház átvette a császári udvar ügyintézéséből mindazt, ami a mindennapi életben alkalmazható volt. Kérvényezni is lehetett. A 12. század végére nemcsak lehetett, elvárás volt, hogy a Szentszékhez írásban forduljanak a felek. A fejlődés sodrából Magyarország sem térhetett ki. III. Béla idején megerősödik a királyi udvar hivatalos ügyei intézőinek tábora. Kancellárról, jegyzőről, megpecsételőről, írnokról olvashatunk, sőt — ha lehet hinni a forrásnak — nemcsak az udvarban folyó ügyek írásba foglalása lett elengedhetetlen, de a kérvényezés sem volt idegen az udvar gyakorlatától. A megszaporodó hivatalos ügyiratokból, oklevelekből látható, hogy az írás fontos lett nálunk is. Volt azonban más jele is a fejlődésnek. „Várakat, vármegyéket, földeket és az egész Magyarország többi gazdag jövedelmét báróinknak és vitézeinknek osztottuk szét..." — jellemezte a király új intézkedéseit. Az ősi földek vagy királytól nyert birtokok mellé azonban a király, II. András kötelességeket is próbált rendelni. Nagy volt a felzúdulás. „Az új intézkedéseket teljességgel ellenezte..." — ismerte be a király az esztergomi érsekkel kapcsolatban. De más jele is volt annak: nem értenek egyet az ország előkelői a királyi vagyon „elherdálásával". Megindult a korábbi helyzet konzerválása. Adományt kaphattak, akik kiváló érdemeket szereztek, de a korábbi kötöttségekből nehéz volt szabadulni. A királyi tekintélyt közeli és távoli külföldről hozott királynék és a Székesfehérvárott őrzött királyi korona (Szentkorona) emelte. Az igazságszolgáltatás is formákra lelt. Igazságát mindenki kereshette; az alattvalók a feljebbvalóval szemben is perelhettek, írás őrizte a bíró döntését. Az istenítélet menete is szabályozottá vált; írás őrizte az eredményét. A király nemcsak ígéretet tett az igazságszolgáltatás zökkenőmentessé tételére, hanem tett is érte, hogy a felek elérhessék őt. Hozzá lehetett folyamodni hol Budán, a későbbi Óbudán Húsvét táján, hol a Szent Király ünnepén ott, ahol oltárra emelt teste nyugodott, Székesfehérvárott. Belőle kerekedik ki az országgyűlés: a rendek és a király szándékának összehangolása, országosan kötelező dekrétummá emelése. Sőt aki nem érte el a királyt, helyben is igazságot kaphatott: a királyi birtokok köré szerveződött vidékek egyre-másra ismerték fel, hogy ügyeiket maguknak kell intézniük. Vita és per volt bőven. A király szolgái, a serviensek is elérik: nemcsak a királyi