Levéltárak-kincstárak – Források Magyarország levéltáraiból 1000-1686 (Budapest-Szeged, 1998)

A MAGYAR ROMLÁSNAK SZÁZADA (Turbuly Éva)

telével, melyeket eddig netalán valakinek elzálogosítottak vagy elajándékoz­tak, és melyeket a fejedelem úrnak ő felsége átengedett. A világi s egyházi javakra vonatkozó egyszerű s szolgálatokért történt adományokat az ország valamennyi rendjéből ő felsége által, a fejedelem úr­nak engedélyezett területeken pedig általa kinevezett és átküldött biztosok, köztük az ország még meglévő rendes bírái is — és ha időközben ő felsége or­szágbírót nevez ki, ennek elnöklete alatt — az egyezséglevelek kicserélésétől számított két hónap elteltével vizsgálják meg, és nyomban gondoskodjanak végrehajtásukról. Az ideiglenes átruházások és a fejedelem úr által történt birtokzálogosítá­sok maradjanak érvényben, míg csak a rendek ezeket [a javakat] a legközeleb­bi országgyűlésen fel nem szabadítják, és azokat, kik a pénzt adták, ki nem elégítik; ezentúl pedig ilyen átruházás semmiféle címen vagy ürüggyel ne tör­ténjék. A fejedelem által adományozott nemesítések maradjanak érvényben, úgy azonban, hogy az említett legközelebbi országgyűlésen a nemesleveleket be kell mutatni az érdekeltek nemességének közismertté tételére és a törvények esetleges sérelmének elkerülésére. Néhai Homonnai György gróf örököseinek várait és jószágait a fejedelem úr az ország átadása után a hátrahagyott özvegynek mint természetes és törvé­nyes gyámnőnek, és az árváknak azonnal kezébe adja. 3 Ha pedig az említett jószágok ügyében további intézkedést kell tenni, történjék ez az ország törvé­nyei szerint, a jószágokat érintő leveleket és okleveleket is gondosan keressék meg, és az előkerülteket leltár mellett, hiteles személyek előtt a gyámnő s az árvák rendelkezésére kell bocsátani. Azokat a foglyokat, akik szabadságuk visszanyerése iránt még nem álla­podtak meg, a fejedelem úr minden váltságdíj nélkül elbocsátja s hajdani sza­badságukat visszaállítja. Megígéri továbbá a fejedelem úr, hogy ezentúl a császári és királyi fel­ség, a fenséges Ausztriai Ház és ennek hű alattvalói ellen sohasem fog ellensé­geskedést elkövetni s fegyverhez nyúlni, nem is fogja azokat háborgatni, ve­szedelmes terveket nem fog ellenük forralni, és ellenségeiket sem fogja semmi módon segíteni, de ő császári felségének és a dicsőséges Ausztriai Háznak ha­sonló jóakaratát és barátságos magatartását a fejedelem úr önmaga és törvé­nyes utódai iránt ugyanígy elvárja. A császári és királyi felség viszont jogánál és császári hatalmánál fogva a fejedelem urat a Római Szent Birodalom fejedelmévé teszi és nyilvánítja. Azonkívül Sziléziában két hercegséget, Oppelnt és Ratibort, a címek és jelvé­nyek szabad használatával és mindazzal a joggal, hatalommal és jövedelmek­kel, melyekkel azokat néhai somlyai Báthory Zsigmond fejedelem a kezében tartotta, birtokolta és élvezte, 4 a fejedelem úrnak és majd a saját ágyékából és törvényes házasságból származó fiai egyikének, ilyenek nemlétében pedig fo­gadott fiának és öccsének, ifjabb Bethlen Istvánnak, élete tartamára kegyelme­sen adományozza, úgy azonban, hogy az egyházi jövedelmei, mentességei és hatóságai s a katolikus vallás gyakorlata ezekben a hercegségekben is épség-

Next

/
Oldalképek
Tartalom