Levéltárak-kincstárak – Források Magyarország levéltáraiból 1000-1686 (Budapest-Szeged, 1998)

„ÉRDEMED ÉS SZÁMOS RENDKÍVÜLI TETTED PÉLDÁJA MIATT NEVEDET A HALANDÓK MINDENÜTT LELKESEN DÍCSÉRIK.” (Blazovich László)

amiként más várakban, mind a mi sajátjainkban, mind az alattvalóink váraiban, minket tiszteletteljesen kell hogy fogadjanak. De nagyon is másképpen történt, mint ahogy reméltük. Ugyanis nemsokára, mialatt vonultunk be a várba a fent említett nagybátyámmal és némely más magyarországi és csehországi báróval és a hátulról bennünket szorosan követő kisszámú udvartartással, az ő [Hunyadi László] intésére a várkapuk mögöttünk nagy erővel bezárultak. És bennünket a tisztelendő titeli püspök

6 atyának és tiszttársának, a nagyméltóságú burgundi hercegnek és igen sok más követnek és külföldinek a színe előtt, akik akkor felségünket népes seregben kísérték, az a nagyon nagy gyalázat ért, hogy udvarnokaink és személyünket szolgáló belső embereink, akiknek udvarunk szokása szerint tőlünk nem volt szabad elmaradnia, midőn kérték, hogy engedjék be őket hozzánk, fegyvereiktől, amelyeket mindennap magukkal hordtak, megfosztották őket udvarunk szabadsága és dicséretre méltó szokása ellenére. Ó, milyen vendégszeretet volt ez! Észrevettük a vár tornyaiban és rejtekhelyein lesben álló gyalogkatonákat és zsoldosokat. Megbizonyosodtunk róla, hogy minket nem mint királyt és urat, hanem mint ellenséget fogadtak, és félelemmel teli éjszakát töltöttünk el akkor, csupán az eljövő reggel mutatta meg a dolgok végcélját, és a minap még a fogadott apaságba kívánkozott fiúnak a gonoszul kitervelt kegyetlenségét, midőn oly csekély idő lefutása alatt életét [fogadott apjáét] kioltotta. Ugyanis háborgott lelkében a fogadott apa nevének meggyalázója, tudniillik a fent említett László, és a következő hajnalon véres kezét rátéve arra, akit ő apjául kívánt, és aki vérünkbeli herceg, abban az értelemben, hogy néhai szülőanyánkkal másodfokú rokonságban állott, és tanácsnokunk és földink volt, jelenlétünkben egynéhány cinkostársával együtt, figyelmen kívül hagyva az Istentől és a világtól való félelmet, váratlanul kardjával megölte. A halottat pedig kardjával lefejezte, s hagyta, hogy a holttest öt napig mint egy durva állati tetem vérében feküdjön; s végül a [meggyilkolt] familiárisainak és némely emberünknek a jószágaiból és javaiból zsákmányt szereztetett. Ennek a tettnek ijesztő hírén felindulva a fent említett keresztesek, akik a világ különböző részéből a török ellen felségünknél összegyűltek, felhagyva a maguk oly üdvös szándékával, visszatértek otthonukba, az egész földkerekségen át magukkal víve felségünknek és a főpapoknak, báróknak és az egész magyar nemzetnek a fent említett Ulrik grófnak annyira gonosz halála és a katolikus hit üdvének oly nagy akadályoztatása miatti súlyos gyalázatának hírét. Mint valami fogolynak, felségünknek sem engedte meg öt napig, hogy a várból kimenjen. Ezenkívül a fent említett László visszafogta a mi királyi jövedelmeinket. A sókamara haszonvételében is a saját magánérdeke miatt számunkra különböző károkozó akadályokat állított. Nem akart ő tekintettel lenni jogra és az ország hírnevére, hanem úgy tűnik, hogy gőgös szívvel arra törekedett, hogy mindent hatalma alá vessen, s nem szégyellt olyan dolgokat merészelni, amelyek majd árthatnak nekünk és országunknak, hálátlanul azon jótettekért, amelyekben néhai szülőapját és őt magát nemeslelkűen őseink és mi részesítettük. Végső soron minket és az oldalunk melletti személyeket keze közé kerítve úgy tartott kénye-kedvére, mint a foglyait, és végre miután bennünket elkísért Te-