Levéltárak-kincstárak – Források Magyarország levéltáraiból 1000-1686 (Budapest-Szeged, 1998)
A SZENT RÓMAI BIRODALOM KORMÁNYRÚDJÁNÁL (Blazovich László)
6. §. Mindezeknek együttes és egyenkénti tanúsítására s örökké tartó erejére jelen kiváltságlevelünket függő és hiteles új kettős pecsétünk odaillesztésével erősítettük meg. 7. §. Kelt a főtisztelendő atyának Krisztusban, Eberhard úrnak 17 , Isten és az apostoli szék kegyelméből zágrábi püspöknek, királyi udvarunk főkancellárjának, a mi kedvelt hívünknek kezéből. 8. §. Az Úrnak ezernégyszázötödik esztendejében, április hó 15-én, uralkodásunknak pedig tizenhetedik évében, 9. §. amikor a tisztelendő atyák és urak Krisztusban: Bálint, a római szentegyháznak Szent Szabina címét viselő bíboros papja és a pécsi egyház kormányzója, János esztergomi érsek, a kalocsai érseki szék üresedésben lévén, András spalatói és egy másik András raguzai érsekek, Lukács váradi, István erdélyi, ugyanaz az Eberhard zágrábi püspökök, az egri püspöki szék betöltetlen lévén, János boszniai püspök, a veszprémi szék üresedésben állván, János győri, Miklós váci, Péter nyitrai, Dózsa testvér választott csanádi püspökök 18 az Isten egyházait szerencsésen kormányozták, és a szerémi, traguri, scardonai, tinnini, nonai, sebenicói, corbaviai és zenggi székek üresedésben voltak, 10. §. továbbá, amikor a nagyságos urak: Gara Miklós nevezett Magyarországunk nádora, János és Jakab erdélyi vajdáink, néhai Kónya bán fia Frank ispán, országbíránk, Bessenyey Pál és egy másik: Petthi Pál, az említett Dalmáciának és Horvátországnak, valamint egész Szlavóniának bánja, Maróthi János macsói bán, a szörényi báni méltóság betöltetlen lévén; Newnai Treutel Miklós tárnokmesterünk és Pozsega ispánja, az említett néhai Kónya bán fia Simon: ajtónálló-, Ders Márton asztalnok-, Thary Lőrinc pohárnok-, Cheh Péter lovászmesterünk, Wetaw-i Smilo pozsonyi ispán 19 és igen sokan mások országunk ispánságait és tisztségeit viselték. Zsigmond király 1405. évi, a királyi városokról szóló dekrétuma. A 14. és 15. század fordulóján a városok és polgáraik bizonytalanság közepette éltek. A világi és egyházi nagybirtokosok kiváltságaikat csorbítva megpróbálták hatalmuk és joghatóságuk alá gyűrni őket. A városok eladományozásakor mit sem számítottak a korábbi privilégium levelekben lefektetett kiváltságaik. Királyi városból egykönnyen a földesúri város státusába kerülhettek, ami a polgári állásból a jobbágyi állapotba csúszástjelentette lakóik számára. A helyzeten javítani kívánva hívta össze Zsigmond király 1405 április elejére a királyi városok, mezővárosok és szabad falvak képviselőit — először meghatározva a kategóriákat —, hogy helyzetüket és ezen túlmenően az egész ország gazdasági életét szabályozza. Dekrétumában az egész városrendszert átfogta, nyomatékosította az egységes súly- és mértékrendszer használatának szükségességét, kimondta az országon belüli szabad kereskedelem elvét, és tilalmát: külföldi só nem hozható be, nemesfém és általában érc nem vihető ki. E rendelkezések, akárcsak a törvénykezésre vonatkozó intézkedések, az egységesítés szándékának jegyében születtek. — A dekrétum több példánya maradt fenn, ugyanis számos királyi város levéltárában megőrizték a hozzájuk eljuttatott példányt.