Draskóczy István - Varga Júlia - Zsidi Vilmos (szerk.): Universitas - Historia. tanulmányok a 70 éves Szögi László tiszteletére - Magyar Levéltárosok Egyesülete kiadványai 15. (Budapest, 2018)
Történelem segédtudományai - Vörös Boldizsár: A pöröly lecsapott. Karikatúrák a Magyarországi Tanácsköztársaságban
Vörös Boldizsár: A pöröly lecsapott. Karikatúrák a Magyarországi Tanácsköztársaságban az Április április 3-ai számában közzétett, „a megrémült hadimilliomost” gúnyoló ábrázolás más aláírással, az „udvari tanácsos urat” támadva már napvilágot látott a folyóirat január 15-ei számában is. Karikatúra aláírásaként megjelent párbeszéd pedig, ha eltérésekkel is, de forgalomban volt élőszóban terjedő viccként is a diktatúra időszakában. A Borsszem Jankó április 27-ei számában megjelent Szegény fogorvosok! című, két férfi és egy nő beszélgetését ábrázoló rajzhoz kapcsolódó dialógus („— Maga fogorvos? Na, akkor peche van. Hallom, hogy mind tönkre fognak menni. / — Ugyan miért? / — Mert a burzsoák nem merik kinyitni a szájukat.”) egy ugyancsak 1919. április 27-ei feljegyzés szerint a következő viccként létezett: Miért megy most nagyon rosszul a fogorvosoknak? / — Mert senki sem meri kinyitni a száját!”9 Figyelemre méltó az eltérés a két szöveg között: míg a tanácsköztársasági terror idején kiadott élclapban csak a diktatúra ellenségeinek számító burzsoák félelméről volt szó, az élőszóbeli viccben mindenkiéről, így a proletárokéról is — azt azonban, hogy a viccet alakította-e át a karikaturista „rendszerhűvé”, vagy a képaláírást az ismeretlen viccalkotó „rendszerellenessé”, utólag aligha lehet kideríteni. A diktatúra időszakában megjelent élclapokban ugyanakkor napvilágot láttak olyan karikatúrák és szövegek is, amelyek nem az új rendszer valamelyik sajátos gazdasági, társadalmi, politikai vagy kulturális jelenségével foglalkoztak, hanem például magánéleti témákkal - ám olyan esetekben, amikor polgárfigurákon humorizált egy-egy ilyen alkotás, ez az adott történelmi helyzetben alkalmas lehetett arra, hogy ellenszenvet keltsen közönségében „a burzsoázia” iránt, és ekként illeszkedjék a Tanácsköztársaság propagandájába. Az itt ismertetett-elemzett karikatúrák tehát igen sokféleképpen kapcsolódhattak egymáshoz, korabeli szövegekhez, továbbá történelmi-kulturális hagyományokhoz. E hagyományelemek alkalmazásai pedig megkönnyíthették a karikatúrák létrehozóinak a Tanácsköztársaság egyes jelenségeiről kialakított nézeteik kifejezését, a humoros alkotások befogadóinak pedig e vélemények, állásfoglalások megértését. A fenti elemzések, megítélésem szerint, önmagukon túlmutatóan, általánosabb érvénnyel is, adalékokat szolgáltatnak a karikatúrák sajátosságainak megismeréséhez is. Az 1919-es szociáldemokrata—kommunista irányítású Tanácsköztársaság közvéleményformálói felhasználták az eredendően nem ilyen szellemiségű élclapokat forradalmi eszméik, intézkedéseik propagandájához, ám ezen eljárásuk nem volt ekkoriban egyedülálló. Például a május 1-jei budapesti ünnepség dekorációjához a diktatúra illetékesei általuk kiemelkedőként értékelt történelmi személyiségeket, köztük munkásmozgalmi vezetőket ábrázoló emlékműveket állíttattak fel, azonban ezek alkotóinak többsége a heroikus emlékmű 9 A tanácsköztársasági viccekről lásd pl. Vörös Boldizsár: „Az állatkert lakói is összegyűltek, hogy érdekeik képviseletére bizalmit válasszanak”. A Magyarországi Tanácsköztársaság emléke a diktatúra bukása után közzétett viccekben. Aetas 21. (2006) 2-3. sz. 184-203. 613
