Draskóczy István - Varga Júlia - Zsidi Vilmos (szerk.): Universitas - Historia. tanulmányok a 70 éves Szögi László tiszteletére - Magyar Levéltárosok Egyesülete kiadványai 15. (Budapest, 2018)
Történelem segédtudományai - Vörös Boldizsár: A pöröly lecsapott. Karikatúrák a Magyarországi Tanácsköztársaságban
Vörös Boldizsár: A pöröly lecsapott. Karikatúrák a Magyarországi Tanácsköztársaságban Az 1919. április eleji tanácsválasztások alkalmával állította szembe a múlt és a jelen választásait, ezáltal pedig a letűnt és a fennálló politikai rendszert „A választás azelőtt — és most” felirattal ellátott kettős kép a Mátyás Diák április 13-ai számában. Az egykori választásnál vidám, dzsentriszerű figurák támogatnak be egy részeg szavazót a szavazóhelyiségbe, amivel a rajzoló az ilyen eljárással létrejött hatalom illegitim voltára is utalt. Viszont a tanácsköztársasági szavazást megjelenítő képen egymás után, fegyelmezetten jönnek a dolgozók: egy kötényes munkás, egy hivatalnok vagy értelmiségi, valamint — mivel ekkor a nők is kaptak választójogot — egy nő is. Mindezzel a kép készítője azt is jelezte, hogy a múltbeliekkel ellentétben e szavazás legitim vezetést eredményez. Azt a nézetet pedig, hogy a letűnt politikai rendszerek soha többé nem térhetnek vissza, a még a Tanácsköztársaság létrejötte előtt keletkezett, Magyarország területének megcsonkítása elleni tiltakozás felhasználásával juttatta kifejezésre a Borsszem Jankó május 4-ei számában megjelent, A beszélő plakát című karikatúra. A képen a „Nem! Nem! Soha” feliratú plakát előtt két, kalapos- nyakkendős férfi beszélget: Mit gondolsz, Gyuszi? Leszünk mi még valaha képviselők? / — Na, ezt a legjobb helyen [tudniillik e plakát előtt] kérdezed.” A Tanácsköztársaság idején az élclapokban jelentek meg torzképek a diktatúra vezető személyiségeiről is, így például a Borsszem Jankó április 13-ai számában Kun Béláról, Szamuely Tiborról és Lukács Györgyről. Ám ezekben az újságokban — a működő cenzúra ellenére - napvilágot láttak olyan képek és szövegek is, amelyek az új rendszer negatívumait gúnyolták. így az áruhiány problémájával foglalkozott a Borsszem Jankó június 1- jei számában A módszeres ember című karikatúra, amelyen sorban állók láthatók és egyiküktől ezt kérdezi egy férfi: Mondja kérem, mit kapni itt? / — Mit tudom én! / — Akkor meg mi az ördögnek áll ide? / — Tudja, ahol ácsorognak, én mindenesetre odaállok. Valamit csak kap az ember.” Ugyanazon az oldalon, ahol ez megjelent, az élelmiszerhiányra utalt a következő éle: „Katasztrófa / — Szent Isten, éppen most kellett, hogy kigyógyuljak az étvágytalanságból, amiben évek óta szenvedtem!” Azon a jelenségen, hogy az áruhiány miatt sokan cserekereskedelemre kényszerültek, humorizált az újság egy héttel későbbi számában A művészet ára című ábrázolás. A képen festők dolgoznak; egyikük, a képaláírás szerint, ezt mondja: „Ami engem illet, én csendéletet csak cserébe festek. Egy sonkát egy pár cipőért, egy csomó retket egy hálóingért.” E humoros alkotás alatt jelent meg az élelmiszerhiányon ékelődő szellemesség: „Nyári idill. / Ugymama (az üres abroszon keresgélő fiatal legyekhez) — Hallatlan! Ezek a szemtelen emberek már az utolsó morzsát is fölszedik előlünk!” Ezekben az esetekben az ugyanazon oldalakon közölt kép és szöveg együttesen a kritika hatását erősíthette a közönségnél. A nemzetközi forradalom, a diktatúra külpolitikája fontos témái voltak a korabeli élclapok karikaturistáinak. Az Aprilis április 3-ai számában közzétett képen Biró Mihálynak egy hirdetőoszlopra felragasztott, a vörös kalapácsos 607
