Draskóczy István - Varga Júlia - Zsidi Vilmos (szerk.): Universitas - Historia. tanulmányok a 70 éves Szögi László tiszteletére - Magyar Levéltárosok Egyesülete kiadványai 15. (Budapest, 2018)
Oktatástörténet - 2. 19-20. század - Sasfi Csaba: Érdemelv és mobilitás - ígérvények és esélyek. Az iskolázás egy történeti modellje
során lezajlott — kétoldalú: szándékolt pedagógiai és az egyéb kortárs — szocializáció hatásán is többé-kevésbé átszüremlő szülői műveltség és mentalitás a későbbi értelmiségi csoportidentitás és -mentalitás építőelemévé vált. Mind az oktatási intézményrendszer alakulásának, mind a működése eredményeként létrejövő tanult népesség társadalmi eredetének és szocio-kul- turáüs jellemzőinek megismerése, valamint a tudásszerzés lehetőségeihez való hozzáférés módozatainak feltárása együtt képezik azt a kutatási célt, amelynek elérését az alábbi elméleti megfontolások és ezekhez kapcsolódó módszerek — megítélésünk szerint — nagyban elősegítik. Elméleti keret A klasszikus modernizációs elméletben kiemelt szerepet kapott az oktatás, mint modernizációs tényező. E szerint alapszinten az írni-olvasni-számolni tudás, a nemzeti nyelv és a nemzeti keretekhez, mint gazdasági-politikai szervezeti egységhez kötődő alapismeretek mind szélesebb körű elterjesztése a modernizációs folyamatok fontos területét képezik. Noha ezek is jelentős társadalmi mobihzációs folyamatokkal jártak együtt, témánk szempontjából a hosszú tanulmányok2 révén elérhető értelmiségi pozíciókba történő beáramlásra koncentrálunk, amely értelmiségi pozíciók maguk is jelentős mértékben a társadalom modernizációja során újonnan alakulnak ki. Ezen pozíciók alapjellemzője a szellemi munkavégzés és bürokratikus munkaszervezet, amit a klasszikus modernizációs elmélet mintegy normaként állított minden egyes nemzeti fejlődési út sikeressége kritériumának. Az ilyen formán orientált elemzések ezért ritkán jutottak el annak értelmezéséhez, hogy az ettől a normatív mintától való eltérések milyen sajátos, rendszerszerű okokkal magyarázhatók. Bár a klasszikus modernizációs elmélet korai kritikusainál is már megjelenik ez az igény (példaként Alexander Gerschenkron említhető), a sokféle moder- nitás elmélete az, amely alaptéziseként állítja, hogy a modernizációnak nincs egyetlen, „legjobb útja”, hogy az intézmények kialakulásában nem tisztán a strukturális logikák követelményei érvényesülnek, hanem különböző eszmék és értékrendek, valamint intézményi eljárásmódok, mint hagyományok jelentős, olykor döntő szerephez jutnak. Másfelől pedig az egyes és csoportos cselekvők sajátos érdekei sem a modernizáció eszméjének mindenkori és feltétlen derivátumai. Mindezek hatására az intézményesülési folyamatoknak sajátos, országspecifikus mintái, mint alternatív modernitások alakulnak ki, amelyek logikájának megértéséhez leginkább az ún. útfüggőségi modell kínálkozik. Sasfi Csaba: Érdemelv és mobilitás — ígérvények és esélyek. Az iskolázás egy történeti modellje 2 A középiskola a II. világháborút megelőzően a mainál élesebben vált el az alapfokú (nép) oktatástól és szervesebben kapcsolódott a felsőfokú oktatáshoz, annak előkészítő iskolájaként. Ez az ún. hosszú iskolázás volt az oktatás intézményrendszerén keresztül történő társadalmi emelkedés, az értelmiségbe vagy tanult középosztályba jutás eszköze. 392
