Draskóczy István - Varga Júlia - Zsidi Vilmos (szerk.): Universitas - Historia. tanulmányok a 70 éves Szögi László tiszteletére - Magyar Levéltárosok Egyesülete kiadványai 15. (Budapest, 2018)
Oktatástörténet - 2. 19-20. század - Mózessy Gergely: Az újkori Székesfehérvár első felsőoktatási intézménye
Osváth Zsolt: . .Okleveles Kertésznek elismerjük és valljuk...” — Okályi Iván műkertészi képesítő oklevele szerkesztettünk. Ezen kívül összeállítottunk még egy jegyzéket is, amely tartalmazza, hogy a kutatás jelen szakaszában a történelmi Magyarország területén működött mely felsőoktatási intézményekből sikerült összegyűjtenünk, illetve melyek azok a felsőoktatási intézmények, amelyekből nem rendelkezünk még diplomával. A kutatási program jelenleg is folyik, és igyekszünk minél több, a történed Magyarországon működött felsőoktatási intézmény által kiadott oklevelet beilleszteni a folyamatosan bővülő adatbázisba. Kutatómunkánk eredményeit eddig is több hazai és egy nemzetközi szakmai rendezvényen ismertettük.5 Felvettük az adatbázisba azoknak a nem felsőfokú tanintézeteknek (például a budapesti székhelyű kertészed szakoktatási intézmények) tanulmányi okiratait is, amelyek intézményi fejlődésük későbbi szakaszában felsőoktatási intézményekké váltak. Távlati célunk a jelen adatbázis összekapcsolása más, a magyarországi egyetemek által épített adatbázisokkal (mint például a magyarországi értelmiség adatbázisa, a magyarországi felsőoktatási intézmények tanrendi adatbázisa). 3. A Magyar Királyi Kertészeti Tanintézet Okályi Iván részére kibocsátott oklevele 3.1 A kibocsátó: Magyar Királyi Kertészeti Tanintézet /1894—1939/ A Magyar Királyi Kertészeti Tanintézet állami fenntartású, 1910-ig több szintű (alap-, közép- és felsőszintű), ezt követően csak felsőszintű szakmai képzést folytató, de jogállása szerint középfokú kertészeti szakoktatást nyújtó intézmény volt, amely a Magyar Királyi Állami Vincellér Képezde jogutóda. állapota, 8.) az oki. anyaga, 9.) az oki. (eredeti) száma, 10.) az oki. mérete, 11.) őrzési hely, közgyűjteményi jelzet, 12.) képi ábrázolás (címer, eszközök stb.), 13.) van-e valamilyen másolat (digitális, analóg az oklevélről), 14.) megjegyzés, 15.) az adatfelvétel dátuma, az adat felvevő neve, feldolgozás módja. 5 Osváth Zsolt — Zsidi Vilmos: A magyarországi felsőoktatási intézmények képesítő és doktori oklevelei a kezdetektől 1948-ig. In.: Magyar Levéltárosok Egyesülete 2007. évi vándorgyűlése. Nyíregyháza, 2007. augusztus 22-24. Szerk. Bilkei Irén. Bp. 2007. 72- 82., Osváth Zsolt — Zsidi Vilmos: Diplomák a magyar felsőoktatásban 1775—1948. (Előadás a Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség 2012. évi Szakmai Napján Bp. 2012.); Zsidi Vilmos — Osváth Zsolt: A tudományok és mesterségek képi ábrázolásai magyarországi felsőoktatási okleveleken. (Előadás az MTESZ Tudomány- és Technikatörténeti Bizottsága „Újabb eredmények a hazai tudomány-, technika- és orvostörténet köréből” című 29. országos ankétján. Bp. 2012.); Zsidi Vilmos — Osváth Zsolt: Magyarországi felsőoktatási oklevelek 1775—1948. (Konferencia előadás a XVII. Szlovák Levéltári Napokon. Pozsony, 2013.). Kézirat: Zsidi Vilmos - Osváth Zsolt: Egyetemi oklevelek Pannonhalmán az újkorban. (Tanulmány megjelenés alatt a Collectanea Sancti Martini. A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője soron következő kötetében.) 353