Draskóczy István - Varga Júlia - Zsidi Vilmos (szerk.): Universitas - Historia. tanulmányok a 70 éves Szögi László tiszteletére - Magyar Levéltárosok Egyesülete kiadványai 15. (Budapest, 2018)

Oktatástörténet - 2. 19-20. század - Mózessy Gergely: Az újkori Székesfehérvár első felsőoktatási intézménye

sú és ferences múlttal rendelkező — szemináriumalapító Milassin Miklós püs­pök halála után tűntek fel Fehérváratt. Zavarba ejtően nagy továbbá a laikusként a szemináriumban felsőfokú tanulmányokat kezdő ifjak száma. Őket az anyakönyvek „saecularis”-ként jelölik. Annak a 33 főnek, aki a filozófiai osztályokat kezdte meg így Fehér­váron, még érthetőek a motivációi: a bölcseleti osztályok elvégzése bármilyen felsőfokú tanulmányhoz alapvetésnek számított. De további 150 fő kezdett kifejezetten teológiai képzésbe világiként, s alig több mint 20%-uknak (31 főnek) sikerült később az egyházmegye kispapjává válniuk (csak 20-an lettek ténylegesen pappá.) Hogy a 19. században egy világi teológiai hallgatónak mi­lyen motivációi és életlehetőségei voltak, voltaképp kideríthetetlen. A fehérvári szeminárium története azonban nemcsak a felsőoktatástörté­net számára kínál érdekes kutatási lehetőségeket. Az intézet mellett három korszakban is működött kisszeminárium, tehát gimnazista — sőt: 1948—50 kö­zött általános iskola felső tagozatos — korú fiúk hivatásgondozására tett kísér­letet, amit csak újabban kezdtek kutatni, elsősorban a képzési forma kommu­nista kori felszámolásának vizsgálata kapcsán. Mózessy Gergely: Az újkori Székesfehérvár első felsőoktatási intézménye The First Higher Education Institution of the Modern Period in Székesfehérvár The world of the Catholic seminaries may be examined by the traditional historiographical tools used for research on higher education as well as by those used for research on the Church. The study takes the seminary of Székesfehérvár as an example, based on which it ponders to what extent the traditional secular aspects may be applied in Church historiography and by what other aspects could the picture gained from it be tinged with respect to the importance and perception of the institute. Keywords: higher education, seminary, Catholic, school of theology, diocese Kulcsszavak: felsőoktatás, szeminárium, katolikus, papnevelés, egyházmegye 349

Next

/
Oldalképek
Tartalom