Draskóczy István - Varga Júlia - Zsidi Vilmos (szerk.): Universitas - Historia. tanulmányok a 70 éves Szögi László tiszteletére - Magyar Levéltárosok Egyesülete kiadványai 15. (Budapest, 2018)

Oktatástörténet - 2. 19-20. század - Mózessy Gergely: Az újkori Székesfehérvár első felsőoktatási intézménye

Mózessy Gergely: Az újkori Székesfehérvár első felsőoktatási intézménye tanári kar is az ő idején működött itt, s kisszemináriumot szervezett az intézet mellé. Nagymértékben átalakította az intézet lelki életét a Prohászka Ottokár spirituálissága alatt mintává váló esztergomi példák szerint. A növendékek vizsgái rendszerint a püspöki palotában, Steiner jelenlétében folytak, a próba­prédikációkat is gyakorta meghallgatta.49 Az épület II. emeletének egyik fele 1906-ban, másik része 1947—1949 között, már Shvoy Lajos püspöksége (1927—1968) idején készült el. Shvoy püspök az épület néphadsereg általi igénybevételekor (1951) a szemináriumi funkciókat palotájába költöztette át, vállalva a kispapokkal való együttélés terheit.50 Amikor pedig 1952-től állami nyomásra már nem folytathatta az intézet a működését, Kuthy István rektori címét nem vonta vissza, s továbbra is bevonta az egyházmegyei papnevelés elvi és személyi kérdéseinek megvitatá­sába az intézet volt vezetőjét.51 Az 1951-ben állami nyomásra eltávolított Ohmüllner Mártont is következetesen „Spirituális Ur”-ként szólította meg kései leveleiben.52 3.5. Tanrend Az egyházmegyei szemináriumok hazánkban a 19. században mindenhol négyéves képzést nyújtottak. Négy tanár adta elő a tárgyakat, az elöljárók ek­kor még többnyire tanárok voltak. A tanrend változásai is az országos trende­ket követték: 1820-as évektől bekerültek a keleti nyelvek a képzésbe. A 19. század végén speciális kiegészítő tárgyak jelenhettek meg a tanintézetek falai közt. Fehérvárott a skolasztikus filozófia 1894-es bevezetése történt meg, mely késeinek tekinthető (XIII. Leó Aeterni Patris kezdetű körlevele már 1878-ban szorgalmazta azt). Prohászka Ottokár püspöksége (1905—1927) alatt — elő­remutató módon — a szociológia lett rendes tantárggyá (1906), és meghonoso­dott a papjelöltek katechetikai hospitálásának gyakorlata (1913).53 A képzést 1930-ban alakították át ötévesre.54 4. Kutatási eredmények és lehetőségek A katolikus hittudományi főiskolák világa sokáig kiesett a felsőoktatás­történeti kutatások látóteréből. Jól jelzi ezt, hogy a Szögi László által vezetett, magyarországi egyetemek és főiskolák hallgatói adattárainak összeállítására 49 Sulyok János Pgnác]: Steiner Fülöp. In: Névtár 1977. i. m. 120—121. 50 Pásthy A.: Papnevelés i. m. 150.; Purs^ki Ge\a [Bemát]: Shvoy Lajos. In: Névtár 1977. i. m. 141.; Mósyssy G.: Prohászka i. m. 328. 51 Forintos A.: Székeskáptalan i. m. 179.; SzfvPL, No.7384. csomó iratai. 52 Mózessy G.: Ohmüllner i. m. 77—78. 53 Mózessy G.: Prohászka i. m. 322. 54 Pásthy A.: Papnevelés i. m. 152.; MihályfiA.: A papnevelés i. m. 392-395. 347

Next

/
Oldalképek
Tartalom