Draskóczy István - Varga Júlia - Zsidi Vilmos (szerk.): Universitas - Historia. tanulmányok a 70 éves Szögi László tiszteletére - Magyar Levéltárosok Egyesülete kiadványai 15. (Budapest, 2018)
Kenyeres István: Köszöntő
középkori forrásokkal kell dolgoznia, igazi levéltáros-történészként mindegyik korszakban otthonosan mozog. Édesanyja és édesapja egyaránt tanárember volt, édesapja magyar-angol-német szakos gimnáziumi tanár. Bár középiskolásként a vegyészet érdekelte, vegyipari technikumban is végzett, végül 1967-ben az ELTE ВТК történelem-orosz szakjára jelentkezett és nyert felvételt. Sinkovits István professzor, a levéltárosokat képző Történelem Segédtudományai Tanszék akkori tanszékvezetője inspirálására cserélte le az orosz szakot a levéltárra. Akkor még senki nem tudhatta, hogy ez milyen meghatározó, életre szóló döntés volt. Akkoriban és egészen az 1990-es évek végéig a levéltár szak amolyan profi történész-képzőnek számított, nagy hangsúlyt kaptak a történelem segédtudományai, a latin, német és magyar nyelvű iratok olvasása, a kormányzattörténet. Szögi Lászlónak azonban valahogy mégis úgy alakult későbbi karrierje, hogy a levéltártan lett a meghatározó a megszerzett ismeretek közül: hogyan rendezzünk, készítsünk segédletet az iratokhoz. Pláne akkor, ha a levéltár teljesen rendezetlen és úgy kell, szinte a semmiből létrehozni. Első ilyen feladata a műegyetemi levéltár „megteremtése” volt, rögtön diplomaszerzését követően, 1972-től. Ide Sinkovits professzor ajánlására került, és mindössze egy munkatárssal négy év alatt sikerült létrehozni és rendezni a levéltárat. 1975-től Sinkovits István hívására már az ELTE ВТК Segédtudományi Tanszékén is oktatott előbb óraadóként, majd 1976-tól tanársegédként, 1980-ban lett adjunktus, majd 1996-ban docens. E sorok íróját is oktatta 1992-től 1996-ig Európa történeti földrajzára, Magyarország egyházigazgatására, a magyar levéltártörténetre és igazgatásra, hogy csak a legfontosabbakat említsem. Mindig szigorú tanár hírében állt, és ezt bizonyította is számunkra, sokat adott le és sokat is kért vissza. így utólag visszagondolva — ellentétben azzal, amikor például Lívföld történeti földrajzi változásait, vagy a magyarországi katolikus és protestáns egyházszervezet valamennyi egyházmegyéjét töviről-hegyire kellett bevágni, akkor ifjú egyetemistaként még lehet, hogy nem gondoltam így — ma azt tartom, hogy az európai, de különösen a közép-kelet európai régió történeti fejlődését, a hazai levéltárügy rendszerét, az egyházigazgatás szervezetét ezen ismeretek nélkül nagyon nehezen értettük volna meg. Az is világos volt akkoriban számunkra, hogy nagyon ért a levéltárhoz, a rendezési, segédletelési kérdésekhez, hiszen ő a gyakorlatban is csinálta: 1976-ban a SOTE levéltárát rendezte, majd részt vett az állatorvosi, a közgazdaságtudományi, a miskolci, soproni, keszthelyi egyetemi levéltárak létrehozásában, 1983 és 1990 között az ELTE Levéltár igazgatója is volt. Nem véletlen, hogy a ma már a magyarországi levéltári rendszer fontos elemét képező egyetemi levéltárak többsége egyfajta „alapítóatyaként” tekinthet Szögi Lacira, hiszen szinte mindegyik intézmény létrejötténél valamilyen formában közreműködött. 14
