Draskóczy István - Varga Júlia - Zsidi Vilmos (szerk.): Universitas - Historia. tanulmányok a 70 éves Szögi László tiszteletére - Magyar Levéltárosok Egyesülete kiadványai 15. (Budapest, 2018)
Oktatástörténet - 1. Középkor és kora újkor - Robert Offner: Milyen egyetemeket látogattak az erdélyi és magyarországi orvostanhallgatók, illetve azok közép-európai kollégái a 16. században?
Robert Offner: Milyen egyetemeket látogattak az erdélyi és magyarországi orvostanhallgatók, illetve azok közép-európai kollégái aló. században? működött és legtöbbjük bírt orvosi karral. De abban is különbözik a két diákcsoport, hogy a második esetében az orvostanhallgatók nem a diákság összességéből, amihez nincsenek biztos adatbázisaink, hanem mindenekelőtt a mindmáig híres orvosokra szorítkozik. Ebből a csoportból is 27 orvostanhallgató került vizsgálat alá. A diákok első immattikulációja minden esetben 1501-től 1597-ig lett figyelembe véve. Ily módon a két populáció ugyan nem azonos, hanem csak több vonatkozásában hasonlít egymásra. Ennek ellenére érdemesnek és tanulságosnak ígérkezik összehasonlítani, hogy milyen egyetemeket választottak és miért a német nyelvterület közép-európai régióiból, illetve a Kárpát-medencéből származó orvostanhallgatók, felmutatván, hogy melyek voltak a közös és az eltérő vonások aló. századbeli orvosképzésben. Megjegyzendő azonban, hogy a középkori európai egyetem szervezet és működés tekintetében meglehetősen egységes intézménynek tekinthető. Ez azáltal is biztosított, hogy statútumaik alig különböztek egymástól, mert alapjukban Bologna és Párizs mintájára épültek fel. Kezdetben az egyetem és az egyház szoros kapcsolata és a kolostori életformának az átvétele teremtette meg a középkori egyetem belső életét, amelynek fő jellemzője az universitas magistrorum et scholarium, egy laikus közösségi létforma saját törvénykezéssel és akadémiai szabadságokkal felruházva. Valójában ez is hasonló volt a kézműves hagyományú gyógyítók (borbélyok, sebészek, bábák) céhekbe tömörült, és mint ilyen, jól szervezett rendszerével és oktatási, valamint vizsgáztató gyakorlatával. Csakhogy az egyetem nyelve kezdettől fogva egészen a 18., főleg azonban a 19. századig a latin volt, és éppen ezért kellett a kiváló latin nyelvismeretet és általános műveltséget az artes fakultásnak biztosítania. Csak utána, azaz a magister artium cím megszerzése után kezdhette el a diák a felsőbb (teológiai, jogi vagy orvosi) tanulmányait. Az orvosi ismeretek elsajátítására általában (például Bécs) ötéves tanulmányi idő volt előírva, amelyet a baccalaureusi vizsga általi cím megszerzése fejezett be. További egyéves tanulás után, a diák a litentiatusi címet is megszerezhette, amit a — legköltségesebb - doktori fokozat követhetett.4 Az orvostanhallgatók 27 diákot számláló Kárpát-medencei csoportjában feltűnő, hogy az évszázad első három évtizedében kivétel nélkül (Kyr, Brenner, Stuff és Zsámboki) Bécset választották első egyetemként. Második, illetve harmadik egyetemként Padova, Bázel, Bologna és Ferrara, valamint Lipcse, Wittenberg, Ingolstadt, Straßburg, Párizs és Bécs fordulnak elő. Hasonló képet mutat Zsámboki János (Sambucus) — később császári udvari tanácsos, könyvtáros, levéltáros, történész, orvos és jelentős humanista író — tanulmányútja: 4 Theodor Tuschmann: Geschichte des medizinischen Unterrichts von den ältesten Zeiten bis zur Gegenwart, Leipzig 1880. Nachdruck in Norderstedt 2015. 268-292.; Geschichte der Universität in Europa. I—III. Hrsg. Walter Rüegg. München 1993. 107
