Mayer László - Tilcsik György (szerk.): Szorosadtól Rijekáig. Tanulmányok Bősze Sándor emlékére - Magyar Levéltárosok Egyesülete Kiadványai 14. (Budapest, 2015)
Hudi József: Takácsi nemesi község társadalma és önigazgatása a 18-19. században - Soós István: Fiume inkorporációja a Magyar Királyságba, 1776-1827
hogyan alakult volna a nádor álláspontja, nem tudhatjuk, mert 1795. július 12-én, Laxemburgban egy tűzijáték készítése során bekövetkezett baleset következtében meghalt. Röviddel ezután, 1795. július 20-án Ferenc király másik öccsét, az akkor 19 éves József főherceget nevezte ki Magyarország helytartójává, augusztus 8-án pedig instrukciókkal látta el. Az új helytartó az általános magatartásszabályok mellett alapvetően gyanakvó, magyarellenes gondolatokat olvashatott egy ellenséges szektákkal tele országról. A király intette öccsét: míg meg nem szerzi a szükséges tapasztalatokat, hagyatkozzék azokra az emberekre, akiket ő állított mellé, és mindenről tájékoztassa őt, a fontosabb döntések előtt pedig mindig kérje ki a véleményét.10 11 De mi volt a király véleménye a magyar ügyekről? Erre nem nehéz választ adni. Némi változtatással utasításba adta József főhercegnek azt, amit az elhunyt Sándor Lipót április 16-án kelt elaborátumában a magyarországi teendőkről kifejtett.11 Ugyanakkor nemcsak ez történt 1795 augusztusának elején. Amikor ugyanis az új helytartó megkapta az instrukciókat és a titkos utasítást, lényegében leváltották a magyar politikai felső vezetést: Zichy Károly országbírót, Örményi József személy- nököt és Haller Józsefet, a Helytartótanács egyik legfontosabb tagját, aki a magyar- országi katonai ellátásért felelt. Helyükre az udvarhoz hű, színtelen politikusokat neveztek ki. Országbírónak Végh Péter volt tárnokmestert, személynöknek Nagy József volt kancelláriai tanácsost, a katonai ellátás vezetőjének pedig Almásy Pált, a Királyi Tábla bíráját. József főherceg 1795. szeptember 20-án vonult be Budára, és jó ideig a kapott utasítás szellemében cselekedett. Annál is inkább, mert Budán Németh János jogügyi igazgató, a jakobinusok vádlója, Bécsben pedig Izdenczy József, az államtanács Magyarországgal szemben ellenséges magyar tagja - korábban maga is Lipót bér- és önkéntes tollnoka - mindent elkövetett, hogy ha a kivégzések nem is folytatódtak, érzékelje a rebellis ország a kormányzati szigort. így is történt. Pert indítottak gyanús egyetemi és akadémiai tanárok ellen, többeket nyugdíjaztak és továbbra is megfigyelés alatt tartottak. Gyanúba fogtak tekintélyes megyei vezetőket, különösen a Zemplén és a Zala vármegyei vizsgálatok vetettek nagy hullámokat. A viharos 1795. év és a megszigorodott kormányzati politika ellenére a rendi Magyarország struktúrája változatlan maradt. Martinovics 1795. április 27-én kelt halálos ítéletéből világos, hogy az udvar őt és a jakobinusokat a kormányzat és a rendi Magyarország közös ellenségének tekintette. Martinovics az ítélet szerint az egész ország tönkretételét tűzte célul. Egyidejűleg esküdött össze a király jóléte és méltósága - ez volt a felségsértés bűne -, valamint az ország rendjei ellen. Jóllehet az egész perből és az azt megelőző eljárásból világos, hogy a kormányzat a jakobinusok legsúlyosabb bűnének a királyság elleni összeesküvést tartotta, az ítéletből az is nyilvánvaló, hogy a király és a rendiség közös ellenségének tekintette őket, tehát az udvar valójában Magyarország 1790/91-ben restaurált alkotmányát védelmezte a közös ellenség ellen. Ismétlem tehát: fordulat nem történt, a régi rend a felszíni feszültségek ellenére szilárdan állta az új idők megpróbáltatásait. Jól példázza ezt az, 10 József nádor iratai. 1. köt. Kiadta és magyarázatokkal kisérte Domanovszky Sándor. Bp., 1925. (továbbiakban: Domanovszky, 1925.) 19-28. p. 11 Domanovszky, 1925. 29. p. ■ 98 ■
