Mayer László - Tilcsik György (szerk.): Szorosadtól Rijekáig. Tanulmányok Bősze Sándor emlékére - Magyar Levéltárosok Egyesülete Kiadványai 14. (Budapest, 2015)
Varga László: Kaposvárról, levéltárról - Bősze Sándorra emlékezve
tartozott, vagyis a szocdemek közé, és mint ilyent csak 1956-ban rehabilitálták. Előbb Izraelbe, majd onnan Bécsbe emigrált. Némi érintettség okán a „Rajk-per” eszmélésem óta foglalkoztatott. Igyekeztem mindent elolvasni róla, amit csak lehetett. 1968-ban - ha nem is sokat -, de lehetett. Mód Aladár, akinek mindkét fivére ült Rákosi alatt, mégis Rajk szemére vetette, hogy beismerő vallomásával megtévesztette „barátait”, akik elhitték neki bűneit. Nekem persze sokkal hitelesebbnek tűnt Benjámin László Haraszti Sándornak 1954-ben ajánlott verse: „Bűnös vagyok, elhittem bűnödet”. Nyilván Mód is ismerte. Mód Aladár az én „időmben” talán alapítóként a tudományos szocializmus tanszéket vezette. Nem ez számított a „bűnének”, hanem a „400 év küzdelem az önálló Magyarországért” című munkája. Még csak nem is az első, az 1943-ben megjelent kiadás, hanem az egyre bővülő, önnemzéssel szaporodó, 1951-ben napvilágot látott hatodik, amely a hazai „marxista történetírás” alapvetésévé vált, és mind a mai napig mételyezi történeti tudatunkat. Bősze Sándor ebből kimaradt, ő már mindennek a cáfolatát tanulta. Nem bocsátkoznék mélyebb historiográfiai elemzésekbe, de a Magyarország története 7. kötetében a „Mód”-i történelemszemléletnek már írmagja sem maradt. Hanák Péter szerkesztette, és zömét írta is. Akkor, 1977-ben aspiránsaként a fénykorát élő Történettudományi Intézetben dolgoztam. Még mindenki ott volt, aki nem taníthatott, hiszen ezért tartották fenn. Kosáry, Benda, maga Hanák is, de az utóbbi osztályán kivirágzott a történettudomány. Somogyi Éva a minisztertanácsi jegyzőkönyvek publikálásával, Katus László a gazdaságtörténet új megközelítésével, no meg Vörös Karcsi, aki a virilistákkal a társadalomtörténetet termékenyítette meg. О adott hihetetlen lökést a polgárosodás kutatásának, valahol Sanyiénak is (ő már talán beleszületett), ami alapjaiban alakította át a szocialista helytörténetírást. így tárult fel újkori történelmünk. Már megint messzire kanyarodtam, még messzebbre, de hát csak próbálom felidézni, amit jó lett volna Sanyinak elmondani, majd próbáltam megfogalmazni, amikor halálhíréről értesültem. Ott hagytam el, hogy a Pálffy palotában hallgattam Vándor Györgyi felolvasását, aki végtelenül szimpatikus asszony, de a regény (részlet) csapnivaló volt. Tudtommal nem is jelent meg. Kádár pilótájáról szólt, aki azonban sohasem létezett, hiszen Kádár közismerten utált repülni. Talán azóta, hogy 1956. november 2-án szovjet katonai gép vitte Ungvárra. Meg tudom érteni. Én 6 évvel később repültem Berlinből egy IL 14-essel Budapestre, tele is lett a zacskó. Vándoremlékeimben leginkább a Szabad Európa Rádió bécsi tudósítójaként maradt meg. Jólesett őt hallgatni. Az ÁVH iratai szerint szerelmes volt Justusba, de aki hisz az ávós pletykáknak, az sültbolond, nem történész. A felolvasás után Szépfalusi István evangélikus lelkész - ezt akkor még nem tudtam -, a Társaság vezetője, baráti beszélgetésre hívta a palota pincéjében lévő sörözőbe, törzsasztalukhoz a jelenlévőket. Mélyen a szemembe nézett, és értettem, a szíves invitálás rám nem vonatkozik. Eszembe sem jutott velük tartani, nehogy már Jóska megkérdezze, mi hangzott el ott. így csak arról számolhattam be neki, hogy nekem a felolvasás nem tetszett. Kérte, írjam le, leírtam: nem tetszett. ■ 377 ■
