Mayer László - Tilcsik György (szerk.): Szorosadtól Rijekáig. Tanulmányok Bősze Sándor emlékére - Magyar Levéltárosok Egyesülete Kiadványai 14. (Budapest, 2015)
Tóth Ágnes: Nemzetiségi oktatás Magyarországon, 1945-1950
nő oktatását. Ez utóbbi mozzanat nem elhanyagolható korlátozó tényezőnek bizonyult a ki- és áttelepítések időszakában, valamint a kisebbségek azon korábbi tapasztalatai alapján, amikor a magyar közigazgatás alsóbb szintjei a jogi lehetőségek ellenében, helyi konfliktusokat előidézve, eredményesen akadályozták az anyanyelven történő oktatást. Miután a rendeletek tanév közben jelentek meg, az abban foglaltak bevezetésére csak 1946 szeptemberétől kerülhetett sor. Nem szabályozták azt sem, hogy a szülői szavazás eredményének meddig kell érvényt szerezni, de nem egyértelmű az sem, hogy az egyházi fenntartású iskolákra vonatkozik-e. Részben a kisebbségek - különösen a délszlávok - körében kialakult tiltakozás hatására, amit a Szövetséges Ellenőrző Bizottság (SZEB) délszláv missziója is támogatott, az 1946 februárjában kiadott újabb szabályozás a fent jelzett hiányosságokat orvosolta. E szerint a „... nemzetiséghez tartozó tanulókat anyanyelven folyó oktatásban kell részesíteni. Az anyanyelvi oktatást állami iskolák létesítésével és fenntartásával, illetőleg államsegély nyújtásával kell biztosítani.’4 A végrehajtás során a település népesedési adataiból, és nem a szülők kéréséből kellett kiindulni. Azaz a tanfelügyelő köteles volt a behatást minden olyan településen elrendelni, ahol legalább 15, valamely nemzeti kisebbséghez tartozó tanuló élt. Természetesen a szülők eldönthették, hogy élni kíván- tak-e a beíratás lehetőségével. Elegendő számú tanuló jelentkezése esetén elrendelte a nemzetiségi tanítási nyelvű középiskolák, középfokú iskolák felállítását is.5 A magyar tanítási nyelvű nép- vagy általános iskolákban, a nemzetiségi nyelv tantárgyként való oktatását akkor kellett biztosítani, ha azt osztályonként legalább 15, ugyanazon nemzeti kisebbséghez tartozó tanuló szülei kérvényezték. A középfokú iskolákban osztályonként 10 tanuló szüleinek kérésére heti 3-4 órában biztosították az anyanyelv oktatását. Miután a kényszermigráció - németek kitelepítése, szlovák-magyar lakosságcsere - hatására, különösen a kislélekszámú falvakban nem volt elég nemzetiségi tanuló, a 2100/1948. VKM számú rendelettel eltörölték a 15, azonos nemzetiséghez tartozó tanköteles gyermek kritériumát.6 A nemzetiségi oktatás újjászervezését szabályozó, 1945 és 1948 között kiadott rendelkezések sok pozitív elemet tartalmaztak. Megállapítható azonban az is, hogy a törvényalkotókat nem elsősorban az elvszerű szabályozás igénye vezette, hanem sokkal inkább Magyarország kül- és belpolitikai helyzetéből következő politikai célokat tartották szem előtt. A rendeletek megalkotásakor figyelmen kívül hagyták a korábban jól-rosszul működő nemzetiségi iskolahálózattal kapcsolatos tapasztalatokat, az egyes nemzetiségek különböző helyzetét és igényeit. Ugyanakkor diszkriminatív volt, hiszen a német nemzetiséget nem is nevesítették az egyes jogszabályok, eleve kizárva ezzel őket az anyanyelven történő oktatás lehetőségéből. A németekkel szemben alkalma4 Az Ideiglenes Nemzeti Kormány 330/1946. ME számú rendelete. = MK, 1946. 12. sz. 7. p.; A VKM 1200/1946. számú rendelete. = MK, 1946. 42. sz. 4-6. p. 3 Ehhez a jelentkezők számának el kellett érnie az azonos fokozatú, magyar tanítási nyelvű iskolák országos átlagának egyharmadát. A rendelet kimondta azt is, hogy ezek az iskolák nyilvános jogűak, a magyar tanítási nyelvű iskolákkal „... egyenlő értékű, államérvényes bizonyítvány kiállítására jogosultak ...”. Mellékleteként megjelent ezen iskolák óraterve, míg a tantervről az iskolafenntartójának kellett gondoskodnia. Elsó'sorban a kisebbségek által fenntartott iskolákkal szembeni diszkrimináció megszüntetését szolgálta, hogy társulati és egyesületi iskolák is részesülhettek államsegélyben. 6 A VKM 2100/1948. számú rendelete a 1200/1946. VKM számú rendelet módosítása és kiegészítése tárgyában. = MK, 1948. 61. sz. 579-580. p. ■ 320 a
