Mayer László - Tilcsik György (szerk.): Szorosadtól Rijekáig. Tanulmányok Bősze Sándor emlékére - Magyar Levéltárosok Egyesülete Kiadványai 14. (Budapest, 2015)

Kenyeres István: Előszó

Sándor ízig-vérig levéltáros volt, a legjavából. Nem véletlen, hogy kiadványunk­ban számos levéltár-történettel és levéltárüggyel kapcsolatos közlemény is helyet kapott. Ezek egy része a Somogy Megyei Levéltár történetének néhány személyéről és esemé­nyéről szól, de két reflexió elemzi az elmúlt néhány évtized hazai levéltári fejlődését is. Különleges szerep jut a kötetben annak a publikációnak, amely Sándor nagyapjának, Bősze József igazgató-tanítónak az észak-erdélyi bevonulás kapcsán készült fotóalbumát mutatja be. Sándor életének, szakmai tevékenységének két meghatározó szegmenséről is találhat írást könyvünk hasábjain az érdeklődő: Horvátország Mogersdorf Szimpozionon való jelenlétéről, valamint a Somogy megyei TIT történetéről. Mindkét szerveződésben jelentős munkát végzett, az utóbbinak egyúttal alelnökeként is tevékenykedett. Az írások döntő többsége valamilyen módon kapcsolódik tehát Bősze Sándor szü­lőföldjéhez, a számára kedves helyekhez, az általa kutatott témákhoz. Méltó emlék egy felejthetetlen embernek. Budapest, 2015 Mindszent havában Kenyeres István elnök Megyei és Városi Levéltárak Vezetőinek Tanácsa ■ 18 ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom