Mayer László - Tilcsik György (szerk.): Szorosadtól Rijekáig. Tanulmányok Bősze Sándor emlékére - Magyar Levéltárosok Egyesülete Kiadványai 14. (Budapest, 2015)

Bana József: Győr város sportegyesületeinek katasztere, 1827-1950

országos kezdeményezéseket helyben folytatták. A múlt feltárása lehetőséget teremt annak bemutatására, hogy Győrben milyen igények, törekvések mozgatták elődeinket, amikor többnyire saját szórakoztatásukra létrehozták a különböző sportegyesületeket. A címben szereplő záróidőpont megszabásával szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a sportéletben is gyökeres változás következett be 1950-ben, mivel ekkor a korábbi gazdag egyesületi életnek, a civil világnak és a sokoldalú sporttevékenységnek ugyanis szinte egycsapásra lett vége. Az egyesületeket elsorvasztó, az önkezdeményezést meg- gátló politikai törekvések célt értek, és az állami centralizáció a totalitárius politikai struktúra kiépítésével megszűntette a társadalmi önszerveződések e formáját, mivel veszélyt látott bennük. A kibontakozó, egypártrendszerű és szovjet mintájú Rákosi- rendszer kizárólagosságra törekvése nem tette lehetővé a korábbi időszak folytatását. Az új idők új megoldásokat hoztak a sport világában is, és a „sajnálatos 40 év” kutatá­sa már jóval nehezebb, mint a korábbi évtizedeké, mivel a bürokrácia színvonalának visszaesése miatt a felhasználható írásos források száma egyrészt lecsökkent, másrészt azok nehezebben feltárhatóak. Meggyőződésem, hogy az eltelt negyed század az 1950 előtti időszakot mintaként jó szívvel tudja használni, míg a szocializmusnak nevezett korszak megoldásainak többsége felejtésre ítéltetett. AZ EGYESÜLETEK NYILVÁNTARTÁSA GYŐRBEN ÉS A VÁROS EGYLETPOLITIKÁJA A tanácsi rendszer bevezetése előtt a vármegye és a város főlevéltárosa sokkal inkább közigazgatás emberének számított, mint napjainkban, mivel a levéltár tevékenysége akkor még nem szakadt el a valódi és érdemi ügyintézéstől. Ez magával hozta a szakma megbecsülését, és egyben folyamatos kapcsolatot biztosított a közigazgatás számára sa­ját múltjával, így a döntések megalapozottabbak, tárgyszerűbbek voltak. A Győr város utolsó főlevéltárnoka, Bay Ferenc teendőit 23 pontban határozták meg, amelyek közül a 2. így szólt: „Az egyesületi ügyek polgármesteri előadója, nyilvántart­ja a helyi egyesületek működését s keresztül vezeti az egyesületek jegyzékében az egyesületek vezetőségekben beállott változásokat. ”3 A városi levéltárban őrzött külön egyesületi nyilvántartásban, az egyesületi alap­szabályok gyűjteményében összesen 341 egyesületi dosszié található, amelyekbe el­helyezték az alakuló ülésről készített jegyzőkönyvet, az alapszabályt és esetenként az alapszabály több variációját is. Egy másik nyilvántartás, amelyet még Sefcsik Ferenc főlevéltáros fektetett fel, és amelyet 1950-ig folyamatosan vezettek - a továbbiakban kataszternek hívjuk mintegy 413 győri egyesület adatait tartalmazza. Ennek alapján úgy tűnhetne, hogy Győrben 413 egyesület létezett. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű, a katasz­terben ugyanis a számos részvénytársaság és ipartestület adatait is megtalálhatóak, amelyek mai felfogásunk szerint nem egyesületnek. Tovább komplikálja a helyzetet, hogy jónéhány egyesület több alkalommal is előfordul a kataszterben, mégpedig azért, mert az alapszabály változásakor ismét regisztrálták őket, emellett pedig 1905-ben 3 A Győri Lövész-társulat jegyzőkönyve, amely az alakulástól egészen a megszűnésig tartalmazza az egylet tevékenységét, Győr Városi Levéltárának féltett kincse, amelyet a páncélszekrényben őrzünk. Kezdetben német nyelven íródott. ■ 110«

Next

/
Oldalképek
Tartalom