Losonci Ujság, 1919 (14. évfolyam, 3-16. szám)

1919-02-27 / 9. szám

XIV. évfolyam 9 szám. Megjelenik minden csütörtökön. Losonc, 1919. február 27.

LOSONCI ÚJSÁG

POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI HETILAP.

HWMim«in«in mi iriiiynifswpwae^>7:^ijata«,«,gc»»gBKrniHn-^r-ri--»a>'j-usw*:wmAirii< i

am*uum+*uiLVMMiLi.. mvnK^)mmmmyaaaiff»amfítKBarnmm'rnmaaaamatmamamamBmmmaammm

ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK: » ▼ , SZERKESZTŐSÉÉQ:

Egész évre...................16 K — f. ▼ Fplelőq szorkesztő • DR VÁLYI RFF A ▼ Losonc, Jókai-utca 3.

Félévre........................ s K _ f. ▼ reieios szerkesztő. uk. valyí dc^a. ▼ kiadóhivatal:

Egyesszám ára 30 fillér. r v Losonc, Kubinyi.tér If.

Türelem.

Az utolsó két hónap eseményei sok féle véleményt hoztak felszínre a mai helyzetről, a cseh-szlovák államról s főként a magyarság állapotáról és jövőjéről a létesülő cseh-szlovák országban. Ezek a nézetek, melyek egészen csendesen, hol rezígnációval, hol elkeseredéssel kifejezésre jutnak, nem egyszer annyi rövidlátásról és pesszimizmusról tesznek tanúságot, hogy nem haladhatunk el fölöttük minden megjegyzés nélkül.

Általános szóbeszéd, hogy a mai állapot tűrhetetlen, tarthatatlan, telve keserűséggel, szomorúsággal, zaklatottsággal és más effélével.

Nem győzünk eleget e lap hasábjairól arról írni, hogy türelemmel várjuk be az idők hovafordulását. Majd csak döntenek már egyszer valahol véglegesen rólunk és amit döntenek, kétségtelenül az lesz a sorsunk.

Annyi bizonyos, hngy a mai napok nem virágosak. Ne feledkezzünk meg azonban arról, hogy ezek az idők csak átmeneti jellegűek. Átmenetiek még akkor is, ha a békekonferencia úgy dönt rólunk, hogy a cseh-szlovák államhoz tartozunk véglegesen. Ne felejtsük ugyanis el, hogy a rnai állapot afféle hadijellegü, mely örökké nem tarthat, sőt ellenkezőleg meg kell szűnnie abban a pillanatban, amikor annak indokai megszüntetve lettek. Gyülekezési jog, egyesülési szabadság, gondolat és személyes szabadság, nyelvi jogok, kulturszabadság és más effélék ma már anynyira hozzá vannak nőve a huszadik századbeli e;~ber húsához, véréhez, hogy a be % rendes életviszonyok helyreálltával bárki részéről se tételezhető fel még a gondolata sem annak, hogy e tekintetben majd oly korlátokat szabna, amelyek a inai modern, demokratikus kor szellemével, intencióival ellenkeznek. Ilyet fel se szabad tenni és mi nekünk erős a meggyőződésünk, miszerint e város és lakossága minden körülmények között és helyzetben bírni fog a jogoknak különösen a nyelv és kuliurszabadság terén ama teljével, amivel a huszadik században mindenkinek bírnia kell. Ekkor aztán — dőljön sorsunk akármerre — enyhülni, szűnni fog természetesen a mai helyzet minden keserűsége, zaklatottsága és más efféléje.

Addig azonban türelem.

Mi lesz velünk

a tavasszal?

Amig Losoncon nem voltak megszálló csapatok, minden hónapban megkaptuk rendes élelmünket. Ha a háború viszontagságai alatt nem is úsztunk nyakig a bőségben, éheznünk még sem kellett. Most azonban, mintha válaszutra értünk volna. Se liszt, se kenyér, se zsir, se cukor. Még uzsora áron sem kaphatni többé.

Ha ez igy megy tovább, mi lesz velünk a tavasszal?

Cseh-szlovák iinperium alá kerültünk. Most ennek lenne a kötelessége, hogy a mindennapi kenyerünkről gondoskodjék, ígérnek is mindent, de ígérettel jóllakni nem lehet.

Ha az ember előveszi a cseh-szlovák újságokat, a megélhetés gondjai még sötétebb színben mutatkoznak.

A «Cesko Slovo* egy vezetőcikkében keservesen panaszkodik Prága élelmezéséről. «A városi vásárcsarnokban — irja — panaszkodnak az éhező emberek, hogy nincs zsir és hogy lisztet nem kapnak s hogy eddigeié egy kéz sem mozdult meg, hogy az oly súlyosan szenvedő lakosság részére az élelmiszerszállitmányok siettessenek. Parisba sok élelmiszer érkezett, de ezeket nem továbbítja senki, mert ott mindenki csak a békekonferenciával foglalkozik. Senkinek sincs ideje, hogy más kérdéssel is bíbelődjék. Egész nyíltan kiáltjuk oda az ántántnak

[tár c a

A magyar könyvről.

Irta: SEITZ LIPÓT.

Lapunk hasábjain volt alkalmunk a tót irodalomról sok hasznos dolgot megtudni. Legyen szabad ezúttal a magyar könyvről is néhány szóban megemlékezni.

Az irásművészet, — ezzel kapcsolatban a könyv — mint minden más művészet, internacionális, legyen az bármilyen nyelven megirva s most, mikor az embereknek abszolúte semmi szórakozásuk nincsen, ebben a nyomott, ködös hangulatban mint hü barát jelenik meg előttünk a könyv.

Volt idő, mikor a magyar lélek gyötrelme és busongó vágyakozása uj érzéseket váltott ki: a magyar jellem és lélek erős kultuszát a magyar irodalomban. -A magyar szív a szabadságharc kihamvadása után nagyon köze! dobogott a magyar

könyv mellett. Könyvbe temetkezett a nemzet mélységes fájdalma, a könyvből ragyogott ki a magyar lélek aranyos napsugara, a magyar könyvből tört elő újra a megtört, megkínzott magyar jellem büszke plasztikája.

Minden, ami ma irodalom és könyv, abban a fájdalommal telitett légkörben fogamzott, ami Jókai és Petőfi hatalmas- zsenijét táplálta, a magyar szenvedésből fakadó tiszta vágyakozás a nemzeti szellem igazi értékei iránt.

A magyarság ma is nagy szenvedéseken megy át s mig rettenetes erővel dúlt körülöttünk a háború, akkor láttuk, hogy a pusztulás mellett a háború uj értékeket is teremt.

Ezek közé az uj értékek közé sorozhatjuk a magyar könyv szeretetének renaissance-át.

A könyv ma nem a szórakozások Hamupipőkéje, hanem a háború s a felforgatott társadalom izgalmaiból kikivánkozó lélek bensőséges örömeinek legközvetlenebb eszköze.

A könyvbe gyűjtött elbeszélés, regény a legkeresettebb cikk lett. Ezt a nemzeti kultúra szempontjából szerencsés változást azzal a psychologiai jelenséggel próbáljuk megmagyarázni, hogy a kórházakban, a harcterek eltompult csöndjében, az itthonhagyotíak elfásult, kínzó magárahagyottságában rengeteg olyan ember menekült a könyv derűs békéjéhez, aki azelőtt alig vett kezébe könyvet s hogy a háború gazdasági eltolódásai következtében sok olyan ember jutott kultur-szórakozáshoz, — igy a könyvhöz is, — aki azelőtt csak primitiv életigényeit elégítette ki.. De ez a magyarázat semmi esetre sem födi teljesen a lényeget, mert ennek a hirtelen felcseperedett olvasó közönségnek nem lehet fejlett ízlése, irodalmi megkülönböztető képessége, mert azt látjuk, hogy ma is azoknak a könyvei fogynak, — csakhogy aránytalanul nagyobb tömegben mint a háború előtt — akiket az olvasó közönség már rég befogadott szeretetébe,