Losonci Ujság, 1918 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1918-04-28 / 16. szám
r 2- olda[^ LOSONCI ÚJSÁG_________ 1918. április 28. Közalkalmazottak gyűlése A Losonci Újság f. évi április hó 21-iki számáb.n a «Közalkalmazottak gyűlése» címén közölteket olvasva, miután azon gyűlésen én is jelen voltam, szükségesnek tartom, hogy a közleményt némi képpen kibővitsem. Mindenekelőtt kijelentem azt, hogy nem tartom helyesnek, miszerint a közalkalmazottak belügye nyilvánosság előtt pertraktáltassék és azt is, hogy azon véleményben voltam, miszerint a felmerült ellentétek már a közgyűlésen szanáltattak, sőt a kölcsönös kimagyarázások el lettek fogadva. Mégis, mivel egy a csoporthoz tartozó tisztviselő tette kritika tárgyává a lapokban is a központi vezetőség és illetve az elnök ur eljárását, kötelességemnek tartom, az alábbiak közlését! Ott igenis arról volt szó, hogy a közalkalmazottak beszerzési csoportja természeténél fogva, — hogy az elnök ur kifejezését használjam, — nem kereskedelmi üzlet, hanem háborús nehéz viszonyok miatt kötött szabályai között szerez be árukat, azokat nem adja el, hanem a kormányrendeletek szigorú korlátái között, (amelynek megszegése kihágás! eljárást von maga után; elzárás és pénzbüntetéssel sújtandó) meghatározott adagban és áron tagjai között szétossza : tehát ez a természete kizárja a kereskedői könnyebbséget és ruganyosságot, mert igy csupán az a cél, hogy a Nógrádmegyei Közalkalmazottak Beszerzési Csoportja tagjainak az áruhoz való hozzájutást mennél olcsóbban és mennél inkább megkönnyebbitse, másrészt szó volt arról, hogy az egyes árucikkek oly adagokban és oly áron adassanak át ezen tagoknak, amint azt a csoport intéző bizottsága Balassagyarmaton megszabta és azt a szétküldött árujegyzékben feltüntette; mert tudomásom szerint a csoport el nőkéhez, sőt a Közélelmezési Minisztériumhoz is adattak be panaszok, hogy a losonci vezetőség egyeseknek nem adott ki egyes cikkekből annyit, mint amennyi a jegyzék szerint néki jár, de egyesek nem is tudták, hogy milyen cikket kaphatnak és nem is kaptak. Az elnök ur kijelentése szerint a titkár kíséretében meggyőződött arról, hogy a losonci vezetőség a központ tiltakozása dacára a cikkek megszabott árán felül bizonyos percenteket szedett kiosztási költség cimén. Ez akkor indokolt lehetett, de mivel az elnök ur kijelentése szerint a csoport innentu! minden néven nevezendő fuvart megtérít, sőt kiosztás és vámköltségekre az áru árának 2 százalékát átengedte, ami feltétlenül kell, hogy elég legyen, az e tekintetbeni differenciák is a gyűlésen közmegnyugvással elintéztettek. Akkor tehát, amikor a Nógrádvármegyei Csoport elnöke Rákóczy István vm. főjegyző ur Losoncra fáradt és ott a tagoknak tudomására adta, hogy a csoportnak Balassagyarmaton, Losoncon a balassagyarmati, losonci vagy gácsi járásban lakó tagjai között külömbség nem lehet, az egyes cikkek minmindenkinek a megszabott mennyiségben és egyenlő áron adandók át, a csoportbeli tagok csak hálával tartoznak annál is inkább, mert az elnök ur és a nagyszámú beszerzési csoport súlyával tud hatni oda, hogy az áruk mindenkor rendelkezésére álljanak a csoportbeli tagoknak és illetve, hogy ahhoz hozzájuthassanak. Ebből kifolyólag nézetem szerint respektálni kell a központ minden intézkedését és Losonczon oly szervezetről kell gondoskodni, amely biztosítja azt, hogy Balassagyarmaton a csoport intézőbizottsága által megállapított árjegyzékben feltüntetett adagokban és áron adassanak át a tagoknak az egyes cikkek, amely biztosítani tudja azt, hogy kevesebbet, avagy többet nem szabad és nem lehet adni. Az elnök ezt minden esetre csak a tagok érdekében tette és akkor, amikor e felett vita indult meg, határozottan és megingathatlanul kijelentette, hogy ti csoport intézőbizottsága nem tűri meg, hogy az egyes cikkekből több vagy kevesebb és nagyobb áron adassák át, amint azt az árjegyzék megszabja és az intézőbizottság csakis oly bizalmi tanácsra bizhatja a losonczi és vidéki elosztást, amelyik a Nógrádmegyei csoport intéző bizottságának határozatához alkalmazkodni szigorúan hajlandó, — ezt a félreértést nem tűrő és határozott kijelentést lehet mondani keménynek, megmásithatatlannak, lehet a tagok érdekében állónak, de hogy ez nem odaillő lett volna, vagy modorosság tekintetében esnék kifogás alá, — azt nézetem szerint nem. tyát, hogy sohasem tudni, mi jön ki belőle, bimbóhasadás-e vagy virághullás? Félöt. A jegyesek uzsonna utáni szokott vizi séta utjokra készülődnek. Lassan fodrozódnak a hullámok, a biztató napsugár bearanyozza a habos fehér gomolyfelhőket, melyekről azt mondják, hogy a «fehér viták» lakó helye. Az öreg grófné a parti sétányon foglal helyet, a fiatal pár pedig beszáll a rájuk várakozó bárkába és mosolyogva búcsút intve, kivitorláznak a nyílt tengerre. De örömük nem tart sokáig. Hirtelen szél támad. Az ég alján mutatkozó kis sötét felhőt egyre tovább űzi — hajtja a Sirokkó és az elébb még tiszta kék égre szürke leplet borit. Nyugtalanul tekint a grófné a tengerre, de megkönnyebülten feisóhajt, látva a viszszatérő bárkát. Mindig sötétebbé és sötétebbé válik az ég és a felkorbácsolt tenger. Zúgva, sisteregve, hullámvonalban törnek elő a zavaros habok. A haragosan tajtékzó tenger, mint könnyű peiyhet ide-oda dobálja az ingadozó jármüvet és emberfölötti küzdelemmel igyekszik a bárkás a part felé. Még csak nehány méter és meg vannak mentve. Úgy látszik, az egyenlőtlen élet-halál tusában mégis az emberi erő diadalmaskodik a megvadult, felbőszült elem fölött. Halálgyötrelmek között siet a grófné segítségért. De mig odajár, egy újabb szélroham a szikla mellett, örvénybe sodorja a sajkát. A magasra feltornyosuló hullámok felkapják, magukkal emelik, a következő pillanatban visszaesnek és a hirtelen megnyíló hideg hullámsir eltemet mindent: két viruló életet, boldogság utáni vágyakozást, szépséget, szerelmet és ragyogó szép álmokat. Másnapra lecsendesedik a tenger. A parti sziklák sötét alakjait visszatükrözi tiszta átlátszó vize, melyben opál színekkel megtörik a fényes napsugár. Lágyan mormoló habjai odacsabbanak a kövicses partokhoz és csak a tengerből kiemelkedő sötét sziklafokra helyezett kegyelet jele, a Mária szobor hirdeti, mi borzalmasat rejt a vizfenék titokzatos mélye. Várady Szidónia. Úgy tudom, hogy a csoport vezetősége minden lehetőt elkövet, hogy szükségleti cikkeket lehető olcsón szerezhessen és működése bizonyára annál is eredményesebb lesz, ha Scherer Lajos tanár ur elnöklete alatt a losonci bizalmi tanács is szerez be a köznek valamit, mert az bizonyára nehezebb ma, mint rendelni és azután szétosztani. Ennyit kívánok a megjelent cikkre megjegyezni s azt még, hogy a csoport vezetőségével szemben túlzott követelésekkel kritikát ne gyakoroljanak, mert az aitruisztikus munkásságáért erre nem alkalmatos, de ügyünknek sem szolgálhat előnyére, mert ha, azt elkedvetlenítik kérdés, hogy tudnánk-e majd valamit is beszerezni. Tartsunk össze, alkalmazkodjunk a szabályokhoz, mert csakis ez biztosíthatja az egyenlő elbánást és dolgozzunk, támogassuk egymást. Bizonyára ezzel több eredményt fogunk elérni. Fabriczy Pál. Egyről-másról Clemenceaunak — úgy látszik — erősen a fülét fogják most Franci »országban. Hol ez, hol az a politikus rázza meg dühösen és rikácsolja: «hékás, hát hogy a fenébe mertétek azt a levelet úgy egyszerűen zsebre dugni és csak most ilyen módon előhozni.» Abból ahogy a francia sajtó ir általában királyunk leveléről, látható, mennyire erős már régen minden oldalon ott is a békevágy és mennyi huncutságot keil elkövetnie annak a néhány embernek, ki még az antánt győzelméről álmodozik. Szinte felsírnak, feljajdulnak a baklövésnek hallatára, hogy ráadásul még a magyar király eddigi jóindulatát is elveszitették. Nekünk csak ez tetszik. Annak a világra szóló levélnek jelentőségét mi nem a rá fogott hazugságokban, meghamisításában, de egyáltalán csak abban látjuk, hogy megiródott és a mi királyunk, a békeszerető és békét kereső magyar király irta. Megírta és el merte küldeni akkor, amidőn ellenségeink államfői és diplomatái őrjöngve versenyeztek abban, hogy háborúra uszítsanak. Jön a cipőjegy. És ez azt jelenti, hogy ezentúl még kevesebb embernek lesz cipője. Akinek pedig lesz, több lesz a kelletténél és jóval drágább a maximális árnál. Rossz próféták legyünk, de mi, akik már sokféle jegyet láttunk, de árut sehol, sejtjük a dolgot a cipővel is. Eddig csak zsírért, meg kukoricáért szaladgáltak az emberek jeggyel a kezükben fühöz-fához, de cipő, — ha méregdrágán is, — volt még valamilyen a lábukon. Ezentúl valószínűleg egy jeggyel többet szorongathatnak a markukban majd és mezítláb tipeghetnek az utcán.jNem csak a zsir-, de cipőjegyüket se lesz senki, ki árura — a maximális áron — felváltsa. Mert szó sincs róla, szép az a német szisztéma, gyönyörű az a jegyrendszer a közszükségletek minden vonalán, csak az a sok-sok központ ne lenne — magyar. (x) Adakozzunk a Vöröskereszt Egylet javára!
