Losonci Ujság, 1918 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1918-02-17 / 6. szám
2. oldal. LOSONCI ÚJSÁG 1918. február 17. gyűjtögetett s ma is kifogástalanul karban tartott és kiegészített könyvtárat nehány regényszomjas hölgy veszi igénybe s bizonyára éveken át felvágatlanul hevernének legértékesebb kötetei, ha a könyvkötő át nem lapozgatná tudományos foglalkozásának megfelelőleg. Nem látjuk be, hogy mért kell e kincseknek rejtve maradniok, nem értjük, hogy mért kelljen a szellemi csemegéknek is meghatározott irodai órák alatt utána szaladgálni. Ha ácsorogni kell a burgonyáért, lehessen legalább Bernard Shaw-hoz könynyen hozzájutni. Azt kívánjuk, hogy rendezzen be és délutánonként fütsön, világítson a vezetőség egy megfelelő termet, vagy akár csak kis szobát a vái őshazán, ahová lehetőleg mindenki szabadon bejárhasson és ingyen használhassa a közkönyvtár köteteit. Akad talán ember a kezelésre is és az a kis világítás bizonyára nem fog valami veszedelmesen megártani a város t pénzügyeinek. Bizony a könyvekben se esnék kár ha olvasnák őket, ugyanannyi olvasni való maradna azokban azért. És legalább volna a városban egy csendes hely, ahol ha még oly közvetett és primitiv módon is, kielégíthetné az ember legminimálisabb kulturi igényeit. Nem hisszük, hogy szégyenére válna a városnak, ha ezt a természetes és egyszerű ideát megvalósítaná. VÁROS. Hegedős. A Losonc és vidéke meg dr. Jánoska tanácsnok Laptársunk és dr. Jánoska tanácsnok, — mint a palóc mondani szokta, — összeütötték a patkót. A L. és V. február 5-iki száma t. i. egy interjút közölt, melyet a lap felelős szerkesztője intézett KálLay Szabolcs közélelmezési biztoshoz. Ennek az interjúnak során — írja az újság — amikor Herczegh Jenő szerkesztő felemlítette, hogy Losonc város képviselőtestülete legutóbb tartott közgyűlésén kapcsolatban az egyes tisztviselői ellen folyamatban közismert fegyelmi vizsgálattal bizalmat szavazott a város polgármesterének Szepegve követ a három deliquens az udvarba, de amikor megtudják a szentenciát, hogy büntetésképen én mellém kell állniok, jobban ordítanak mint tiz farkas. Gyorsított tempóban folyik tovább, most már zenekiséret mellett, a játék. Érzik a kis lányok, hogy, közeledik ama bizonyos végnek a kezdete. Sajnos! az időt megállítani ők sem tudják. Föltűnik a látóhatáron a pedellus alakja és nyomban megszólal a csengetyü. De a hangja most már nem édes, dallamos, hanem bánatosan szomorú. Egyszerre abba maradt játék, futkosás. A bucsuvétel lassúságával hagyják el az udvart haladnak fel a lépcsőn, közben nehány pillantást vetve a most már elcsendesült, néptelen udvarra. Visszatérnek helyeikre, előkerül könyv, irka és mig a nyitott könyv fölé újra ráhajol a sok-sok szőke, barna lányfejecske, lelkűk hátterében mosolyog a biztató remény : a jövő tizpercnyi szünetben ,folytatás következik.“ Várady Szidónia. és a megvádolt tisztviselőknek, — közbeszólt a jelenlevő dr. Jánoska tanácsnok s Herczegh Jenő fenti, informativ jellegű kijelentését tagadásba vette. Ennek a lapközleménynek folytán dr. Jánoska helyreigazító nyilatkozatot közöltét a L. és V. február 12-iki számában és alap részéről neki tulajdonított nyilatkozatot tartalmát tekintve valótlanak mondja. A lap a «helyreigazítás» után leközli szórói-szóra a képviselő testületi közgyűlés hitelesített jegyzőkönyv vonatkozó részét és a jogerőssé vált határozatot. Ebből a határozatból megállapítható, hogy a képviselőtestület Török Zoltán ny. főispán indítványára egyhangúlag tényleg a legteljesebb bizalmáról biztosította úgy a város polgármesterét, mint a többi tisztviselőket. Dr. Jánoska nyilatkozata viszont azt állítja, hogy nem történt több, mint annyi, hogy a megvádolt tisztviselők elleni vizsgálatot ismertető polgármesteri előterjesztésnek tudomásul vétele s illetve az erről szóló határozat kimondása után felállt Török Zoltán és a képviselőtestület nevében teljes bizalmát nyilvánította a polgármester és a megvádolt tisztviselőkkel szemben. Egyéb nem is történhetet, mert — mondja tovább — «a közgyűlés az eseményeknek elébe nem vághatván, a dologgal érdemileg nem is foglalkozhatott.» A nyilatkozat, — szó sincs róla — igen óvatosan van megfogalmazva, mert a kettő t. i. a közgyűlési jegyzőkönyvben foglaltak és a nyilatkozat közti különbséget csak az veszi észre, aki mindkettőt alaposan átolvassa. Mert a különbség megvan. Az bizonyos, bogy különös meghatalmazás nélkül senki, igy Török Zoltán ny. főispán se biztosíthatta a képviselőtestület nevében teljes bizalmáról a polgármestert és a többi megvádolt tisztviselőket és világos, hogy az ő — egyébként mint a következmények is mutatták, mindenki szivéből fakadó szavai nem bírhattak másnak, mint egy indítványnak jellegével, mely elfogadtatott s határozattá vá!t. Dr. Jánoska nyilatkozata azonban mást mond, mint am,í a közgyűlési jegyzőkönyv. Mert még most se szól arról, hogy a képviselőtestület szerinte is bizalmat szavazott volna Török Zoltán indítványára. Sőt: szerinte,*— legalább ez látszik ki szavaiból,— ilyet nem is tehetett, mert «nem vághat elébe az eseményeknek.» Nyitva marad tehát igy tovább is a kérdés: — Mennyiben nem felel meg a valóságnak az «Interjú» keretében neki tulajdonított kijelentés ? Rovatnia Ferenc zenetanitó lakik Losonc, Rét-utca 6. sz. Tanuló felvétetik Kármán Zsigmond könyvkereskedésében és könyvnyomdájában. HÍREK. Kezelt a törvényszékkel. Válóperben állt a paraszt, meg a felesége a balassagyarmati nagyságos törvényszéki urak előtt. Öreg, rogyó térgyü volt az ember, fiatal, parázsszemü az asszony. Százrétü szoknyáját kelletve rázta minden szónál, hogy hakérdezték. — Hát nem békéi? — kérdezte az elnök a férjuramtól tárgyalás közben. .— Nem, könyörgöm. Kikapós nagyon az asszony, felelte az ember és nagy, vizes szemeit félre fordította, hogy csak ne is lássa hozzá ahg illő életepárját. Mert még kitudja mi lesz a végén . . . — No menyecske mit szól hozzá, fordult sietve az elnök a piruló asszonykához. Maga se akar megbékélni ? — Mánmeg hogyne akarnék. Akarok biz’ én, de ha ő nem akar . . . A per tárgyalása valami végzéssel végződött s más ügyre tért át a biróság. A palóc meg a felesége elhagyták a termet. Előbb a férfi, utána az asszony. Mert az igy van rendjén. Vagy egy félóra múlva visszajött a férfi. Megállt nagyszerényen a korláton belül és várta türelmesen, hogy megszólítsák. — Na mi újság, öreg? — kérdezte az elnök, mikor az iratokból felütve fejét észrevette. . Megkövetem a nagyságos urakat, csak annak irányában jövök, mert hogy nem pereskedek. Megbékéltem az asszonyval. — Megbékélt ? Hát tetszik tudni, az ilyen öreg ember, aminő én vagyok már . . . — Nem kaphat mindig olyan szép fiatal asszonyt, ugy-e öreg? — folytatta az elnök. Na jól van. Jelentse be Írásban. És már be is fúrta fejét a kövér iratcsomóba, Az öreg lassan meggondoltan, balra fordult, forgatta-forgatta zsíros kalapját az ujjai közt. Valami járt még az eszében, volt még valami tennivalója. Jósokára felütötte őszülő koponyáját. Odalépkedett a bírói emelvény elé. — Na isten megáldja mindnyájokat, bökte ki végül. És kérges kezét odadugta az iratok közt turkáló rövidlátó elnök ur orra elé. — Isten áldja meg, felelt az elnök mosolyogva s kezet rázott a magyarral. Aztán, — mint aki tudja, hogy miként dukál, parolázott a jobboldali, majd a baloldali szavazó bíróval. Utánok a jegyző jött sorra. Ez még le is tette a kalamusát hozzá. Abba kellett hagynia az Írást. — Áldja me az isten magát is, tekintetes ur, mondta a jegyzőnek. Ezzel végzett a törvényszékkel. De még két fiskális is ott lábatlankodott éppen a palóc szeme előtt. Az öreg hol jobbra nézett, hol balra sandított. Méregette, hogy melyik idősebb. Al’ lesz az a kopaszabb biztosan, gondolta magában. Annak a lángfejünek a haja még igen sürü, ha pápaszem is fityeg az orrán. Lekezelt mindkettővel: előbb a kopasszal, aztán a lángfejüvel. Mert hát, mit lehessen tudni. Nem árt, ha fiskálissal is jóban marad az ember.
